Fogyasztásélénkítő lépésekről döntött a kínai kormány
Kína a fogyasztás élénkítése érdekében az import növelésére készül, könnyebbé teszi a külföldi vásárlók adóvisszatérítését, és bővíti a 72 órán át vízummentesen látogatható városok körét – tudósított a helyi média hétfőn a pekingi kormányülést követően.
A kínai kabinet a még mindig lassuló növekedés fázisában lévő gazdaság stabilizálását szeretné elérni a fogyasztás ösztönzésével – állapította meg a kormány közleménye, jelezve, hogy hangsúlyt fektetnek a fejlett, csúcstechnológiát képviselő berendezések importjára, és a napi fogyasztási cikkekből is fokozni fogják a behozatalt.
A kabinet az úgynevezett stratégiai fontosságú feltörekvő iparágak fejlesztésének támogatásáról is döntött, amelyek közé elsősorban az energiatakarékosságot, a környezetvédelmet és a következő generációs információs technológiát szolgáló szektorokat, valamint az új energiával működtetet járművek gyártását sorolják.
A világ második gazdaságában olyan intézkedések meghozatalára is készülnek, amelyek a nyilvánvaló és a rejtett adminisztratív monopóliumok megszüntetését célozzák. Szeretnék felszámolni a különböző tartományok protekcionista gyakorlatát, ezek ugyanis akadályozzák versenyt, illetve korlátozzák az importot.
A kormány kitért a százmilliókat érintő lakhely-regisztrációs rendszer reformjára: a vidéki otthonukat elhagyókra, a városokba költözőkre vonatkozó szabályozást különböző kedvezmények nyújtása mellett úgy alakítják át, hogy az érintettek megtakarításaikból például lakásokat vásárolhassanak maguknak. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Meglepetés Kínából: 21,8%-kal ugrott az export, a chipkivitel kiemelkedően nőtt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új átalányvám terheli a harmadik országból érkező kis csomagokat júliustól
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az IMF minimálisan javított idei globális növekedési előrejelzésén
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Strukturális fordulópont előtt a piacok 2026-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kutatás: A gyors esti étkezések korszakát éljük
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Digitális böjt: a magyarok ötöde egy percet sem bírna telefon nélkül
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


