FMCG kiskereskedelem – a magyar háztartások alkalmazkodtak a válsághoz
A globális válság hatására a háztartások kezdetben a ruházkodáson és az utazáson igyekeztek spórolni, 2009-ben viszont már az élelmiszer és a háztartási vegyi áruk mennyiségi vásárlásai is csökkentek – derül ki a GfK Hungária kutatásaiból.
A GfK Hungária Piackutató Intézet kutatásainak legfrissebb eredményei szerint a 2008 szeptemberében elkezdődött gazdasági válság hatására a háztartások először a ruházkodáson és az utazáson igyekeztek spórolni, a 2009-es évben viszont már az élelmiszer és a háztartási vegyi áruk mennyiségi vásárlásai is csökkentek.
A magyar háztartások 80 százaléka a tavalyi évben bevallottan kevesebbet költött ruházkodásra és utazásra, mint az előző években. A rendelkezésre álló szabadon elkölthető forintok mennyisége tízből kilenc honfitársunknál tovább csökkent a növekvő lakhatási költségek hatására. Az élelmiszerre és a vegyi árura 2009-ben elköltött forintok összegét a lakosság egyik fele magasabbnak, míg másik fele alacsonyabbnak érzi, mint korábban, vagyis a társadalom kettészakadása felerősödött. Honfitársaink közel felének már az élelmiszer vásárláson is jelentősen spórolni kell. A lakosság másik fele azonban ahol tud, igyekszik megtakarítani, az élelmiszeren viszont nem spórol.
A magyarországi háztartások több mint fele ma már ritkábban megy el „nagybevásárolni”, mint korábban. Emellett az átlagos bevásárló kosara is kisebb lett a válság kitörése óta.
A beszűkült anyagi lehetőségek miatt a háztartások többségének változtatnia kellett korábbi szokásain. A kialakult helyzethez való alkalmazkodást mutatja az egyes élelmiszer kategóriák vásárlásainak növekedése is. Az ecetet például az ízesítés mellett egyre többen használják tisztítási céllal is, az otthoni sütés-főzés keretében pedig a sütőpor segítségével igyekeznek sokan az étkezésekre kiadott összegeket csökkenteni.
A vásárlók megváltozott viselkedésének következménye az is, hogy egyre több időt töltünk otthon.
A fogyasztás mennyiségi és értékbeli csökkenése a kereskedelmet is új kihívások elé állítja.
A kereskedelmi láncok akciós újságait a háztartások harmada gyakrabban figyelte 2009-ban, mint 2008-ban. Erre az igényre a láncok válaszoltak is, hiszen a hirdetések – a péksütemény, a növényi zsírok, az olajok, a zöldség, a gyümölcsök és a tejtermékek hirdetései – száma is növekedett ez idő alatt.
2009-ben a promóciók keretében megvásárolt termékek aránya is növekedett a hazai napi fogyasztási cikk piacon, az akciós értékesítés közel eléri az összes eladott mennyiség harmadát. A promócióban történő vásárlások közül kiemelkedik a forró italok értékesítése, hiszen a kategória teljes mennyiségének 43 százalékát promóció keretében vásárolták meg a fogyasztók.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >