FM: ötmilliárd forint a dohánytermesztés támogatására
A kormány a dohánytermelés 2015. évi támogatásához 5 milliárd forintot biztosít, a szükséges forrást a Földművelésügyi Minisztérium (FM) saját forrásaiból, illetve a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hozzájárulásával a tavalyi költségvetési maradványok felhasználásával teremti elő – közölte a tárca az MTI-vel.
Kiemelik: a támogatással közel 20 ezer munkavállaló foglalkoztatása válik lehetővé a dohánytermeléshez kapcsolódó munkafolyamatokban, különösen az országos átlagnál kedvezőtlenebb munkaerőpiaci helyzetben lévő Szabolcs- Szatmár-Bereg és Bács-Kiskun megyében.
A tájékoztatás szerint a támogatást a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési hivatal több jogcímen és részletben fizeti ki, amelyből 3,5 milliárd forint még 2015-ben, 1,5 milliárd forint pedig 2016-ban érkezik meg a termelők számlájára. A kifizetett támogatás mértéke hektáronként átlagosan 900 ezer forint lehet.
A közleményben felhívták a dohánytermelők figyelmét, hogy a dohánytermelés támogatásának rendszerében továbbra is szükség lesz a korábban kiosztott jogosultságok aktiválására a nemzeti támogatás igénybevételéhez. A szerkezetátalakítási és a bázisjogosultságok átírására nyitva álló időszakokat az új támogatási összegeket tartalmazó, később megjelenő miniszteri rendelet alapján szintén módosítják annak érdekében, hogy mindazon termelők, akik már nem kívánnak a programban részt venni, jogaikat átruházhassák az aktív termelőkre – olvasható a közleményben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Újabb pályázatok jelentek meg a fenntarthatóság terén
Az európai és a hazai mezőgazdasági gyakorlatokat egyre szorosabban határozzák…
Tovább olvasom >Változások februártól az egyszerűsített foglalkoztatásban
2025. február 1-jétől módosulnak az egyszerűsített foglalkoztatás szabályai, s ezzel…
Tovább olvasom >Ezermilliárd forint értékben jelent meg agrár- és vidékfejlesztési pályázat
Október végéig 21 agrár- és vidékfejlesztési pályázati felhívást hirdetett meg…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Drágább Barbie, soványabb Heinz – Trump vámjai átrajzolják a globális fogyasztói piacot
Donald Trump vámpolitikájának hatása egyre több iparágat érint: játékgyártók, autóipari…
Tovább olvasom >Csaknem 20 százalékkal olcsóbb élelmiszerek? A kormány elégedett az árréscsökkentés eredmnyeivel
„Egyre több terméket lehet olcsóbban megvásárolni az árréscsökkentésnek köszönhetően, az…
Tovább olvasom >