FM: nőtt a borexport, az egységár csökkent
Az év első nyolc hónapjában a borexport értéke 20 százalékkal, a mennyisége pedig 31,5 százalékkal nőtt a tavalyi év azonos időszakához képest, csökkent a kivitt borok egységára – tájékoztatott Gál Péter, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára Budapesten, az Országgyűlési mezőgazdasági bizottsága szőlő-bor-pálinka albizottságának ülésén.
Kifejtette, hogy jelentős volt a növekedés azokon a piacokon, ahová alacsony átlagáron jellemzően lédig borokat exportál Magyarország.
A kivitt mennyiség főleg Szlovákiában, Csehországban és Németországban emelkedett. Szlovákiában például a mennyiség megduplázódott, az egységár ugyanakkor mintegy negyedével csökkent. A magasabb egységárat fizető piacok közül egyedül Nagy-Britanniában volt visszaesés az árban, ami a font gyengülésének tudható be.
A helyettes államtitkár elmondta azt is, hogy a Magyarországra érkező lédig tömegborok mennyisége 2013 óta csökken, a tavalyi 164 ezer hektoliter volt, az idén 125 ezer hektoliterre számítanak.
Gál Péter a borszőlő értékesítés és felvásárlás új szabályait pozitívan értékelte, kedvezőnek nevezte, hogy a szőlő felvásárlási áraiban a különbségek csökkentek.
Légli Ottó, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) elnöke elmondta, hogy az elmúlt 2,5 évben az ellenőrzési díj bevezetése jelentősen csökkentette az import bor mennyiségét. A szőlő árát szerinte az import bor pozicionálja, ezért is szükség volt a piacszervezési intézkedésekre.
Rámutatott arra, hogy idén a tavalyihoz képest több és jobb lett a termés, viszont a szőlőárak vegyesen alakultak, Észak-Magyarország borvidékeinek árai szinte azonosak a tavalyival, jóval alacsonyabbak az árak a Kunságban, amely ugyanakkor hektárra vetítve rekordot döntött hozamban.
Demeter Zsuzsa, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) osztályvezetője a szőlő-, bor- és pálinka jövedéki adóját érintő szabályozás kapcsán elmondta: a szövetségek, gazdálkodók javaslatai alapján továbbra is vizsgálják a tárolási veszteség kérdését.
Mihályi László, a Pálinka Nemzeti Tanács (PNT) elnöke javasolta, hogy az idei év elszámolása két időszakból álljon, és időszakonként 3 százalékos veszteség legyen elszámolható, a havi veszteségnormát pedig csökkentsék 0,25 százalékra. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A borok suttogója vagy tudós? Avagy mit tud egy Master of Wine?
A Master of Wine (MW) hivatást ezernyi mítosz lengi körül…
Tovább olvasom >Vízválasztó év a szőlészetben: így küzdenek a borászok az aszállyal
A virágzás utáni szakaszban járó szőlőültetvények számára most kritikus a…
Tovább olvasom >Négy növényvédő szer kapott szükséghelyzeti engedélyt a sáskák elleni védekezéshez
Magyarországon az elmúlt években a szélsőségesen meleg és száraz nyári…
Tovább olvasom >További cikkeink
Spanyolországban vezeti be első AI-alapú megoldását a Carrefour
A francia Carrefour Spanyolországot választotta első mesterségesintelligencia-alapú megoldásának bevezetésére. Az AI.Carrefour…
Tovább olvasom >Kétszeres POP világbajnok a magyar Gösser Spritz display
Idén két világbajnoki címre is büszke lehet a hazai POP-szakma.…
Tovább olvasom >Legendás olasz panettone-gyártót vett az ír Valeo Foods
Újabb olasz cég felvásárlását jelentette be az ír székhelyű Valeo…
Tovább olvasom >