FM: mintegy tízezer fácánt kell megsemmisíteni Abádszalókon
A madárinfluenza vírus okozta megbetegedés miatt mintegy tízezer fácánt, a teljes állományt meg kell semmisíteni az abádszalóki Hubertus Vadásztársaságnál, a telep felszámolása kedden megkezdődött – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) budapesti referencia laboratóriuma a hétvégén mutatta ki a madárinfluenza vírusát. Az állattartó telepen több volierben, megközelítőleg tízezer fácánt tartanak. Mivel a telep egy járványügyi egységet képez, a teljes állományt felszámolják – közölték.
Az FM arról is tájékoztatott, hogy a fertőzött állomány száz százalékának ártalmatlanítását követően száz százalékos állami kártalanítás fizetendő a tulajdonosnak. Ennek összegét az illetékes állategészségügyi hatóság állapítja meg, amelynek alapjául a káreseménykori forgalmi érték számít – jelezték.
Az állatok leölését az állategészségügyi hatóság szakemberei végezik, tetemeket az ATEV szállítja el és ártalmatlanítja – tájékoztatott az FM.
Balogh Gyula, Abádszalók polgármestere az MTI-t kedden arról tájékoztatta, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivataltól érkezett felhívás alapján 3 kilométeres védőkörzetet és 10 kilométeres megfigyelési körzetet jelölnek ki. A figyelemfelhívó táblákat szerdán helyezik ki. Hozzátette: a továbbiakban a hatósági állatorvos tájékoztatja a jegyzőt a teendőkről. Az abádszalóki Hubertus Vadásztársaság nem kívánt nyilatkozni.
A Nébih honlapján szereplő információk szerint a vadmadarak sokszor tünetmentesek maradnak, a házi madarak esetében a klinikai tünetek különfélék lehetnek: függenek a vírus megbetegítő képességétől, a madár fajától, korától, meglévő betegségeitől, tartási körülményeiktől. Kezdeti tünet lehet az étvágytalanság, a folyadékfelvétel csökkenése és a viszonylag kismértékű elhullás. Más esetben hirtelen, akár előzetes tünetek nélküli, vagy általános tüneteket követő (bágyadtság, étvágytalanság, borzolt tollazat) magas elhullási arány tapasztalható. A betegség jele lehet a tojástermelés vagy a testtömeg gyarapodás csökkenése is.
A betegség egy-két hétig lappang anélkül, hogy bármi látható lenne az állatokon, az állatok aztán pár nap múlva megbetegszenek és tovább ürítik a vírust. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Madárinfluenza a sertésekben? – Járványügyi kockázatra figyelmeztet az uniós élelmiszerbiztonsági szakértő
Súlyos járványügyi kockázatra figyelmeztetett Bernhard Url, az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság…
Tovább olvasom >Újabb intézkedések a madárinfluenza-járványok felszámolása érdekében
Állami támogatásban részesülhet az a víziszárnyas-tartó, aki vállalja, hogy három…
Tovább olvasom >Csökkenteni kell a madárinfluenza-járványok kialakulásának kockázatát
A jövőben is arra fogunk törekedni, hogy minden lehetséges módon…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >