FM: mintegy 40 ezer hektárt sújtott fagykár
A szélsőséges időjárás és a nagy hideg miatt mintegy 40 ezer hektárt sújtott fagykár, az érintett termelők nehéz év elé néznek – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az M1 aktuális csatornának.
Ismertette: 10 ezer hektárnyi alma-, 8-9 ezer hektárnyi szőlő-, kétezer hektárnyi szilva- és 1700 hektárnyi meggyterület károsodott, szinte minden gyümölcskultúrában kár keletkezett néhány száz hektáron. Ilyenkor az agrár kárenyhítési alap, illetve a biztosítások, kedvezményes hitelek segítenek a termelőknek átvészelni a nehéz hónapokat.
Beszélt arról is, hogy a tavaszi vetésekkel jól haladnak a gazdák: a tavaszi árpa, a burgonya, a borsó, a zab és a cukorrépa vetése befejeződött, és végéhez közeledik a napraforgóé is. A szójának mintegy fele is a földben van már. A kukoricánál még mintegy 20 százalék van hátra, ez 200 ezer hektáros területet jelent.
A vetésszerkezetről szólva elmondta, hogy a kukorica vetésterülete csökkent, döntően a GMO-mentes szója javára történt 70-80 ezer hektáros eltolódás. A GMO szójából 500-600 tonna érkezik Magyarországra, kiváltásához alternatív növényekre van szükség. Az a cél, hogy a takarmányozásban is teljesen GMO-mentes legyen Magyarország. A kormány a közelmúltban egy fehérjeprogram kidolgozásáról döntött, ennek tudományos-szakmai előkészítése zajlik – mondta a miniszter. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Agrárminisztérium: kiemelt cél az állattartó gazdaságok megújítása
Az Agrárminisztérium (AM) meghozta az első támogatói döntéseket az állattartó…
Tovább olvasom >AM: komplex támogatási program segíti a ragadós száj- és körömfájás sújtotta állattartó telepeket
Komplex támogatási program kidolgozásával segíti az Agrárminisztérium (AM) a ragadós…
Tovább olvasom >Fontos mérföldkő a magyar mezőgazdaság generációs megújításában
A magyar mezőgazdaság generációs megújítása a hazai agrárium jövője és…
Tovább olvasom >További cikkeink
Európai Bizottság: még mindig sok az illegális termék a Temun
Az Európai Bizottság által folytatott vizsgálat előzetes eredménye szerint a…
Tovább olvasom >Új vezérigazgató a Procter & Gamble élén
A Procter & Gamble (P&G) bejelentette, hogy 2026. január 1-jétől…
Tovább olvasom >Tesco kampány az egészségesebb táplálkozásért – ingyen gyümölcs gyerekeknek
Új kampányt indított a Tesco az Egyesült Királyságban a gyümölcs-…
Tovább olvasom >