FM: Magyarország elkötelezett a GMO-mentes mezőgazdaság mellett
Magyarország elkötelezett és következetes támogatója a GMO-mentes mezőgazdaság megóvásának a tudományos-kutatói együttműködések erősítésén keresztül is – forgalmazott Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója Pekingben, a Kína-Európa Szója Szimpóziumon elhangzott felszólalásában, amelyről a Földművelésügyi Minisztérium (FM) tájékoztatta hétfőn az MTI-t.
A szaktárca közleménye szerint a főigazgató a rendezvényen kiemelte, hogy a GMO-mentes termelési mód évszázados tradíciókra építkezik, Magyarország az egészséges, hagyományos élelmiszerek termelése, fogyasztása mellett kötelezi el magát.
Gyuricza Csaba felhívta a figyelmet arra, hogy a takarmányozáshoz felhasznált génmanipulált szója kiváltása komoly feladat, a mezőgazdasági termelésre vonatkozó átfogó európai fehérjepolitika összefogás nélkül nem valósítható meg. Magyarország 2013-ban ennek jegyében csatlakozott az elsők között a Duna Szója Szövetséghez.
Az FM tájékoztatása szerint a Duna Szója Szövetség és a Kínai Agrártudományi Akadémia közös szervezésében megvalósult Pekingi Szója Kongresszuson a kiemelt magyar megjelenés folytatása annak a munkának, amely a tengeren túlról érkező génmódosított szójaimport kiváltására irányul. A közelmúltban 14 uniós ország csatlakozott a Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter és német kollégája által kezdeményezett Európai Szója Nyilatkozathoz, amelynek aláírói vállalják a pillangós növények élelmiszeripari és takarmányozási célú termesztésének ösztönzését – írja közleményében az FM.
A szimpóziumon a NAIK szorosabb tudományos és kutatói tapasztalatcserére építkező kapcsolatokról szóló megállapodást készít elő a Kínai Agrártudományi Akadémiával. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Nagy István: nem hagyja magára a gazdákat a bajban a kormány a Bászna Gabona Zrt. ügyében sem!
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Élénkült az élősertés-export, visszaesett az import Magyarországon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AM: célzott támogatásokkal segíti a kormány a szőlő- és borágazatot
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: novemberben az előző év azonos időszakához mérten 5,4, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal visszaesett az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NGM: a SZÉP-kártya a turizmus motorja, 12 százalékkal nőtt a felhasználás novemberben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nyolc magyar energetikai beruházást támogat az EP szakbizottsága
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

