FM: közigazgatási egyeztetés előtt áll a génmegőrzési stratégia
Rövidesen megkezdődik a génmegőrzési stratégia koncepciójának közigazgatási egyeztetése, a teljes génmegőrzési vertikumra kiterjedő tervezet a Kárpát-medence őshonos növény- és állatfajait kívánja védeni – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter budapesti sajtótájékoztatóján.
Hangsúlyozta, hogy a Földművelésügyi Minisztérium (FM) a génmegőrzésre kiemelt figyelmet fordít, mivel az őshonos fajok Magyarország nemzeti kincsei, a haszonállatoknak és növényeknek kiemelkedő szerepük van a mezőgazdaságban. Hozzátette, hogy a genetikailag értékes állományok védelme nem csupán nemzeti érdek, hanem kötelezettség is, hiszen a biodiverzitás védelmét nemzetközi szerződések írják elő, az őshonos fajok ráadásul a génmódosítás terjedése miatt is egyre inkább felértékelődnek. Fazekas Sándor elmondta, hogy a növények és a haszonállatok génmegőrzése terén Magyarország kiemelkedő szerepet tölt be, a következő években pedig a már jól ismert fajok – többek között a szürkemarha, rackajuh, komondor – mellett újabb fajok kaphatnak kiemelt védelmet.
A sajtótájékoztatón V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár kiemelte, hogy a Kárpát-medencében több ezer éves hagyománya van a növény- és gyümölcstermesztésnek, valamint az állattartásnak, az itt kialakult forma- és fajtagazdagság, a különleges klimatikus és ökológiai viszonyok kiemelt figyelmet érdemelnek. Hozzátette, hogy a génmegőrzés szerepe világszerte egyre jelentősebb, de a begyűjtés nem képes lépést tartani a fajok kihalásának ütemével.
Az államtitkár elmondta, hogy a génmegőrzéshez kapcsolódó feladatok az FM-nél több államtitkárságot érintenek, de nem állami szervezetekkel is egyeztetnek, mivel a magánkézben lévő tenyészetek is számos védett faj fennmaradásáért felelősek. A nemzeti parkok, állami ménesek és felsőoktatási intézmények mellett ezért magánszemélyek és vállalkozók közreműködésére is számít a minisztérium – tette hozzá.
Mezőszentgyörgyi Dávid kiemelt génmegőrzési feladatokért felelős miniszteri biztos ismertette, hogy a génmegőrzési stratégia koncepciója kiterjed a génmentésre és a génhasznosításra is. Hozzátette, hogy a tervezet szerint biztosítani kell a szükséges intézkedések jogszabályi hátterét, a szervezeti struktúra kiépítését, biztosítani kell a szükséges beruházásokat és a mintegy 1 milliárd forintos éves működési költséget. Hangsúlyozta, hogy az FM kiemelt feladatnak tekinti a genetikailag értékes állományok bemutatását, a génmegőrzéshez kapcsolódó ismeretterjesztést is. A miniszteri biztos szerint a tervezett intézkedéseknek még ebben az évben kézzelfogható eredményei lehetnek. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Megjelent az új, állati genetikai erőforrások megőrzésének pályázata
Megjelent az állati genetikai erőforrások ex situ és in vitro…
Tovább olvasom >Áder János: a klímaváltozás hatásainak 80 százalékát a vízen keresztül érezzük majd
A felesleges vizet meg kell tartani, és nem szabad kivezetni…
Tovább olvasom >Egyre szorosabb a kapcsolat a külhoni magyar gazdákkal, falugazdászokkal
A Kárpát-medencei Összefogás Fórum egy olyan ünnep, amely megmutatja, hogy…
Tovább olvasom >További cikkeink
A nagyvállalatok ellenállnak a gazdasági bizonytalanságnak
Visszafogott várakozások jellemzik a hazai nagyvállalati szektort a következő egy…
Tovább olvasom >Cégtrend 2024-ben: pozitívabb félév, de még mindig negatív üzenet
Az elmúlt öt év legalacsonyabb cégszámát idén júniusban regisztrálták. Az…
Tovább olvasom >A Magyar Marketing Szövetség a szakma utánpótlásáért
A Magyar Marketing Szövetség aktívan tesz a szakma jövőjéért, ezért…
Tovább olvasom >