FM: a kormány továbbra is prioritásként kezeli az állattartók helyzetét
Az állattartók helyzetét továbbra is prioritásként kezeli a kormány, az európai uniós támogatások mellett a Földművelésügyi Minisztérium (FM) fenntartja az átmeneti nemzeti támogatások rendszerét – mondta Czerván György, az FM agrárgazdaságért felelős államtitkára a tárca közleménye szerint hétfőn Hajdúszoboszlón.
Utóbbin belül a szarvasmarha, tej, juh és kecske ágazat finanszírozása valósul meg idén mintegy 21 milliárd forint összegben – mondta az államtitkár a közlemény szerint.
Hozzátette: a juh- és a kecsketartó gazdák 2017-től új támogatási konstrukció alapján igényelhetnek forrást. A tenyészkos és tenyészbak tenyésztésbe állításához az agrártárca mezőgazdasági csekély összegű támogatást nyújt, amelyet először a 2016. október 1. és 2017. március 31. között megvásárolt, illetve tenyésztésbe vont apaállatok után számolhatnak el az állattartók, a forrás az apaállat ellenértékének 75 százalékáig igényelhető. A támogatás éves keretösszege 300 millió forint.
A minisztérium kiemelt figyelmet fordít azokra az ágazatokra (sertés, baromfi), amelyek közvetlen uniós támogatásban nem részesülnek. A baromfiágazatnál a gazdákat közvetlenül segítő állatjóléti támogatás megemelt, 12 milliárd forintos keretösszege 2017-ben is fenntartható lesz. A sertéságazatban, a sertéshízó állatjóléti támogatásra az uniós szabályok és az Európai Bizottság által is engedélyezett 9,144 milliárd forintos maximális keretösszeget biztosítja az FM, valamint tovább folytatódhat a közelmúltban indított anyakoca állatjóléti támogatás is, amelyre 8,62 milliárd forintot különített el a tárca.
Az állatbetegségek megelőzésének és felszámolásának támogatására 10,5 milliárd forintot fordít az FM. Példaként említette, hogy a nemrég bevezetett vemhes üszők gyógykezelését és immunizálását segítő támogatás révén a nehéz helyzetbe került tejágazat további 1,5 milliárd forintos forrásban részesül. Az elhullott állatok biztonságos elszállítására 2017-ben is 3,6 milliárd forintot különített el a tárca – ismertette az államtitkár.
Czerván György megemlítette, hogy az állattenyésztőknek is rendelkezésre állnak az állami szerepvállalással működő kedvezményes hitelprogramok. A kisebb gazdaságok forgóeszköz finanszírozásában fontos szerepet betöltő Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel költségvetési kamattámogatása, valamint a kezességvállalási díjhoz kapcsolódóan nyújtott költségvetési támogatás továbbra is biztosított az agrárvállalkozásoknak. A programon belül 2017. június 30-ig a sertés- és a tejágazatban kamat-, kezességvállalási díj és költségmentes hitelt lehet igénybe venni. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Kiemelt figyelmet kap az aszályhelyzet
A kormány összehangolt cselekvési tervet készít az aszálykárok megelőzésére. Ennek…
Tovább olvasom >27 százalékkal csökkent a műtrágyaforgalom
2025 márciusában az egy hónappal korábbihoz képest 27 százalékkal kevesebb…
Tovább olvasom >Orbán Viktor: létrehoztuk az Aszályvédelmi Operatív Törzset
A mai napon létrehoztuk az Aszályvédelmi Operatív Törzset – jelentette…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >