A kormány minden állattartót kártalanít a madárinfluenza miatt
A kormány minden állattartót kártalanít a madárinfluenza miatt keletkezett veszteségeiért; erre több mint 3 milliárd forint áll rendelkezésre, amiből eddig mintegy 1,2 milliárd forintot fizettek ki – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) pénteken az MTI-vel.
A tájékoztatás felidézi: Magyarországon a múlt év novemberében jelent meg a madárinfluenza. A járvány megjelenése óta összesen valamivel több, mint 3 millió baromfit kellett elpusztítani. A leölésből származó közvetlen kár mintegy 3 milliárd forint.
A járványügyi intézkedés következtében a közvetlen kár – leölt állatok, megsemmisített termékek, anyagok, eszközök és tárgyak – miatt a tulajdonosok 100 százalékos állami kártalanításban részesülnek. Ez minden állattartóra vonatkozik, aki az állategészségügyi előírásokat betartja, illetve betartotta.
A járvány megjelenése óta a kormány folyamatosan arra törekszik, hogy minél hamarabb segítséget nyújtson az érintetteknek. Emellett az FM jelenleg egy jövedelempótló támogatási konstrukció előkészítésén is dolgozik – olvasható a közleményben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Gyuricza Csaba: A gazdák nem engedhetik meg maguknak, hogy kivárjanak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nagy István: 2030-ra Európa dobogósa lesz a magyar agrárium
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Közel negyedével nőtt a szarvasmarhavágások száma
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Prémium ital, prémium irodalom
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kovász- és kombuchamegosztó kampányt indít a Felelős Gasztrohős Alapítvány
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Stílus, nyelv, eszköz
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


