FM: kiemelt stratégiai szerepe van az élelmezésbiztonságnak
Az élelmezésbiztonságnak a világ minden országában kiemelt stratégiai szerepe van, a globális élelmiszertermelés komoly kihívások előtt áll, annak érdekében, hogy a kihívásokra adekvát szakpolitikai válaszok születhessenek, nemzetközileg is összehasonlítható, elemezhető adatok szükségesek – mondta Madarász István, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárstatisztikai osztályvezetője az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) hétfőn kezdődött regionális konferenciáján Budapesten.
A konferencián a FAO Európa és Közép-Ázsia húsz országának statisztikusai részvételével az új agrárcenzus világprogram adatgyűjtési módszereit és ajánlásait vitatják meg, amelyet nemzeti mezőgazdasági összeírások alapján dolgoztak ki.
Madarász István elmondta: a FAO vezető szerepet játszik a globális tudás elterjesztésében, ami az élelmezést és a mezőgazdaságban kidolgozott legjobb gyakorlatokat illeti. A regionális tanácskozás fontos a lehetőségek és kihívások feltárása szempontjából is, amelyekkel a régió országainak szembe kell nézniük – tette hozzá.
Vladimir Rakhmanin, a FAO budapesti regionális irodájának vezérigazgató-helyettese az egyhetes tanácskozás megnyitóján kiemelte: a megalapozott szakpolitikai döntésekhez nélkülözhetetlenek a megbízható és széleskörű statisztikák. A FAO tízéves globális programokkal támogatja a mezőgazdasági összeírások végrehajtását, ez a mostani már az ötödik.
A most kezdődött 2020-as ciklusban adatokat gyűjtenek egyebek között a mezőgazdaság környezeti hatásairól, az üvegházhatásúgáz-kibocsátásról, a növénytermesztés intenzitásáról, a földhasználatról, az öntözési módszerekről, és a haszonállattartásról – ismertette. Az új irányelvek, amelyeket a FAO statisztikai egysége dolgozott ki, újszerű és költséghatékony módszereket kínálnak az adatgyűjtéshez, a mezőgazdasági és a lakossági cenzus összekapcsolásához, és az adatok szélesebb körű terjesztéséhez. Ezekkel az adatokkal elemezhetővé válnak a globális trendek és teljesítmények is – mondta.
Kifejtette, az élelmezéshez, és az egészséges és fenntartható természeti erőforrásokkal való gazdálkodáshoz is hozzájárulnak a cenzusok adatai. Az ENSZ által kidolgozott Agenda 2030-ra elérni tervezett céljai között van az éhezés felszámolása is, a FAO a fenntartható mezőgazdasági termelésben nagy részt vállal – közölte.
Jairo Castano, a FAO vezető statisztikusa arról beszélt, hogy az új agrárcenzus világprogramban adatokat gyűjtenek egyebek között a farmok méretéről, számáról, és a mezőgazdasági gyakorlatokról. A 2010-es cenzus, ami a 2006-2015-ös időszakot fedi le, 132 ország mezőgazdasági statisztikáit tartalmazza, ami rekord az előző, 2000-es cenzus 122 országához képest. Az új, 2020-as ciklusban már 84 ország jelezte részvételét, ami újabb rekordnak számít – mondta.
A hétfőn kezdődött és a héten tartó tanácskozáson a magyar szakértőkön kívül Albánia, Azerbajdzsán, Bosznia-Hercegovina, Fehéroroszország, Grúzia, Izrael, Kazahsztán, Kirgizisztán, Macedónia, Moldova, Montenegro, Oroszország, Örményország, Szerbia, Tádzsikisztán, Törökország, Türkmenisztán, Ukrajna, és Üzbegisztán képviselői vesznek rész. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A FAO elismerésben részesíti a fiatal gazdákat
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) jelöléseket vár a Fiatal…
Tovább olvasom >Útmutató az állategészségügyi laboratóriumok részére
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a Nemzeti Akkreditáló Hatóság…
Tovább olvasom >Magyarország kezdeményezésére felszólítás érkezik Brüsszelnek: Ukrajna helyett a gazdák érdekét védjék!
Hazánk kezdeményezésére, az Ukrajnával határos uniós tagállamok agrárminiszterei közös nyilatkozatban…
Tovább olvasom >További cikkeink
Online is elérhetők a Beauty Expo előadásai
A május 23–24-én megrendezett 4. Rossmann x Krémmánia Beauty Expo…
Tovább olvasom >Könnyek a vízben segélykoncert szeptemberben, a jótékonysági akció folytatódik
A nagy hőségre való tekintettel az ősz elejére halasztották a…
Tovább olvasom >Közelebb kell hozni egymáshoz a termelőket és a fogyasztókat
A rövid ellátási lánc megerősítésével közelebb kell hozni egymáshoz a…
Tovább olvasom >