FM: karácsony körül lehet újabb minőségellenőrzési akció
Vélhetően karácsonykor tarthatnak újabb, az italkínálatot érintő minőségellenőrzési akciót az ellenőrök – mondta Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára kedden este az M1 aktuális csatornán.
Az államtitkár elmondta: a szakemberek olyan érzékeny műszerekkel rendelkeznek, amelyek például azt is képesek vizsgálni, hogy az adott pálinka azon a tájegységen termett gyümölcsből készült-e, amit feltüntettek a címkén. Ez a pálinka hungarikummá nyilvánítása miatt is fontos – tette hozzá.
Zsigó Róbert korábban, egy kedden tartott budapesti sajtótájékoztatón elmondta, csaknem 100 budapesti vendéglátóhely italkínálatát ellenőrizték az augusztusi Csillagvizsgáló akcióban, súlyos élelmiszerbiztonsági hiba és nyomon követési hiányosságok miatt két hely tevékenységét függesztették fel ideiglenesen a szakemberek. A főváros tíz kerületében egy nap alatt 86 felügyelő ellenőrizte a részben kockázatelemzéssel, részben véletlenszerűen kiválasztott vendéglátó egységeket, 195 terméknél végeztek nyomon követési vizsgálatot, 184 terméket a laboratóriumban is megvizsgáltak. A cél az ismeretlen eredetű, illetve hamisított alkoholos italok és borászati termékek forgalmazásának megakadályozása volt – számolt be az FM és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal akciójáról az államtitkár. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Vetőmag szövetség: növekedési pályán az ökológiai gazdálkodás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ünnepi menütervezés könnyedén a Nébih Maradék nélkül adagkalkulátorával
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Növekedési pályán az ökológiai gazdálkodás, már stabilan 300 ezer hektár fölött az ökoterület nagysága
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Prémium ital, prémium irodalom
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kovász- és kombuchamegosztó kampányt indít a Felelős Gasztrohős Alapítvány
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Stílus, nyelv, eszköz
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


