FM: ismét megjelent Magyarország határán a sertéspestis
Ismét megjelent a magyar határ közelében az afrikai sertéspestis (ASP); a vírust egy Beregújfalunál elhullott vaddisznótetemből mutatták ki, az esetről a kárpátaljai hatóság értesítette a magyar illetékeseket – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI-vel.
A betegség emberre nem, ugyanakkor a sertésekre, vaddisznókra rendkívül veszélyes, ugyanis nem gyógyítható.
A közlemény felidézi: az unióban az afrikai sertéspestis 2014-ben jelent meg először. A betegség nagyon gyorsan terjed mind a Baltikumban, Lengyelországban, mind Ukrajnában nyugati irányba. A vírus behurcolásának rendkívül nagy a kockázata Magyarországra; ezért az országos főállatorvos felhívja az állattartók, a vadászok és a lakosság figyelmét a megelőzés fontosságára.
A kárpátaljai szakemberek az érintett község körzetében karantén intézkedéseket vezettek be, megtiltották a vadászatot annak a vadásztársaságnak a területén, ahol az ASP-vel fertőzött vaddisznótetemet megtalálták. Emellett a helyi állatorvosok 20 kilométeres körzetben bejárják a környező falvakat és megvizsgálják a háztáji sertéseket, amelyek szállítása kizárólag az egészségügyi szolgálat engedélyével lehetséges. A vírus Ukrajnában széles körben jelen van.
Magyarországon eddig még nem jelent meg az ASP vírusa, és a közlemény szerint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) mindent megtesz a behurcolás megakadályozásáért, ezért az érintett térségben az év első felében több száz, a betegség felismeréséről és megelőzéséről szóló tájékoztatót juttatott el az állattartókhoz és a vadásztársaságokhoz.
Emellett az országos főállatorvos már januárban elrendelte Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az elhullott vaddisznók folyamatos és fokozott keresését, valamint azok laboratóriumi vizsgálatát. Eddig mintegy 4 ezer minta vizsgálatát végezte el a Nébih nemzeti referencia laboratóriuma.
Lényeges előírás, hogy a határon sertéshúst, húskészítményt még magáncélra is tilos az országba behozni. Továbbá szigorúan tilos sertésekkel élelmiszerhulladékot etetni. A sertéstartókat, vadászokat arra kéri a hatóság, hogy kiemelten ügyeljenek a járványvédelmi intézkedések, valamint az országos főállatorvosi határozatok betartására.
A házi sertések vaddisznóval vagy abból származó hulladékkal ne érintkezzenek, valamint kérik a gazdákat, ha tüneteket észlelnek állataikon, haladéktalanul jelezzék állatorvosuknak. A megelőzés szempontjából legfontosabb teendők a Nébih honlapján elérhetők. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Elkészült az EU Riasztási és Együttműködési Hálózatának 2024-es összefoglalója
Az Európai Unió Riasztási és Együttműködési Hálózata (ACN) 2024-ben 9400-nál…
Tovább olvasom >Nébih: megnyugtató eredményt hozott a tokaji borvidéken lévő borkimérő egységek vizsgálata
Néhány szabálytalanság – mint például a termékkísérő dokumentum hiányos vezetése,…
Tovább olvasom >Friss és ropogós: hónapos retket termesztett a Szupermenta a szarvasi Növényfajta-kísérleti Állomáson
A Szupermenta tavaszi terméktesztjén vizsgált retekvetőmagokat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >Fokhagyma az európai piacokon: Miért nem garantál alacsony árakat a bőséges kínai termés?
Bár Kína idén kiemelkedő fokhagymatermést könyvelhet el, az európai fogyasztók…
Tovább olvasom >