FM: folytatódik a magyar-orosz mezőgazdasági együttműködések kiszélesítése
Folytatódik a magyar-orosz mezőgazdasági együttműködések kiszélesítése – közölte az agrártárca hétfőn az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a magyar-orosz mezőgazdasági és élelmiszeripari együttműködés helyzetét, valamint a további együttműködés lehetőségeit vizsgálta meg Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára és Jevgenyij Vasziljevics Gromiko, az Oroszországi Föderáció Mezőgazdasági Minisztériumának miniszterhelyettese hétfőn Budapesten, a Földművelésügyi Minisztériumban.
A két tárgyalópartner üdvözölte a Tula megyei Jasznogorszk településen az idén, 10 millió euró – mintegy 3 milliárd forint – értékben és 100 százalékban magyar magánbefektetéssel megvalósított takarmány premix üzem létesítését. Támogatták továbbá a két ország kutatóintézetei közötti információcserét; megállapodtak abban is, hogy elősegítik a diákcseréket és a közös kutatásokat.
Nagy István a tárgyaláson leszögezte: Magyarország határozottan részt kíván venni az orosz mezőgazdaságban fejlesztésében. Célként jelölte meg a korábbi hagyományos együttműködési formák új projektekkel való bővítését, valamint az eredményes üzletkötések számának növelését. A tárgyaláson az oroszországi üzletekben érdekelt magyar szereplők is részt vettek annak érdekében, hogy minél több konkrét projekt valósulhasson meg a jövőben.
Magyarország új, az embargó által nem érintett együttműködési területek kiaknázására törekszik. Oroszország importhelyettesítési programot hirdetett meg; Magyarország a mezőgazdaságban kívánja kihasználni az ebben rejlő lehetőségeket. Ezért segítséget nyújt a magyar vállalatoknak abban, hogy ne veszítsék el piaci pozícióikat Oroszországban, hanem részt vehessenek ezekben a programokban – olvasható a közleményben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
AM: Magyarországon van tér és igény a szójatermesztés bővítésére
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az állategészségügy az élelmiszerlánc megbízhatóságának is alapfeltétele
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AM: közös összefogással kell megvédeni a gazdák érdekeit
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Elkezdődött a szarvasbőgés időszaka a hazai erdőkben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >13 ezer tonna volt a 2024/25. évi értékesített és saját felhasználásra szánt hazai vadhús mennyisége
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Dr. Pogátsa Zoltán a magyar gazdaság állapotáról: Sem aranykor, sem apokalipszis
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >