FM: fejleszteni kell a kertészeti ágazatot
Fejleszteni kell a zöldség- és gyümölcstermesztést, és legalább 40 százalékosra kell emelni a termelői szerveződések arányát a kertészeti ágazatban Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára szerint. A kormány öt évre 150 millió forintot szán a szerveződések támogatására.
Az FM közleménye szerint Nagy István a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács gödöllői konferenciáján hangsúlyozta, hogy a kertészeti ágazat a mezőgazdaság leginkább munkaigényes területe, 300-350 ezer család megélhetését biztosítja, ráadásul a jó minőségű termékekre van kereslet az Európai Unióban. Az agrárkormányzat ezért rendkívül fontosnak tartja a kertészeti ágazat fejlesztését – jelentette ki.
Egyúttal utalt arra is, hogy a szaktárcának a Magyar zöldség-gyümölcs ágazati stratégiájában megfogalmazott célja alapján a mostani 2,5 millió tonnás zöldség- és gyümölcstermelés 1 millió tonnával emelkedhet. A zöldségtermesztés termésátlaga 35 százalékkal, míg a gyümölcstermesztésé 70 százalékkal nőhet az FM tervei szerint, a termesztésben továbbá 80 ezer, a feldolgozóiparban pedig 20 ezer új munkahely is létrejöhet – mondta.
A rendezvényen Nagy István a termelői szerveződések fontosságát is hangsúlyozta, mivel ezek együttműködése segítheti az exportpiacok ellátását. A parlamenti államtitkár a tagság bővítésével erősítené a termelői szerveződéseket – áll a közleményben.
Az államtitkár a rendezvényen hangsúlyozta: a kormány támogatja a szerveződések létrejöttét, és ösztönözni szeretné a termelőket az összefogásra. Öt évre 150 millió forintot ad a kormány azért, hogy létrehozzák az adminisztrációt, kialakítsák a működési formát.
Az államtitkár elmondta: jelenleg 68 zöldség-gyümölcs termelői szerveződés működik az országban 16 ezer termelő taggal és 37,2 ezer hektár tagi termőterülettel. A szervezetek által forgalmazott termékek értéke 52,4 milliárd forint, ami az ágazati értékesítés mintegy 20 százalékát teszi ki.
Ledó Ferenc, a FruitVeB elnöke a konferencián a legsúlyosabb gondok között sorolta az öntözés hiányát, szavai szerint e nélkül nem lehet versenyképes termelést folytatni. Jelenleg a gyümölcsösöknek csak mintegy 20-25 százalékát öntözik, zöldség esetében ez az arány 70-75 százalék – tette hozzá.
A FruitVeB elnöke hangsúlyozta azt is, hogy tovább kell erősíteni az integrációt, a kereskedelem mellett, a termelést is integrálni kell. Kitért arra is, hogy a következő 1-2 év feladata a partneri viszony kialakítása a termelők és feldolgozók között. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Elkezdődött a magyar dinnye árusítása az Auchanban
Bár az idei nyár az átlagosnál hűvösebben indult, és a…
Tovább olvasom >Zamatos indulás: Elrajtolt a 2025-ös magyar dinnyeszezon
Bár a hűvös tavasz néhány héttel eltolta a hazai dinnyeszezon…
Tovább olvasom >Visszaszerezheti elvesztett exportpiacait a magyar dinnye a termelői érdekképviseletek szerint
Visszaszerezheti exportpiacait a magyar dinnye, a 175 ezer tonnásra becsülhető…
Tovább olvasom >További cikkeink
Csaknem 100 milliárd forintból fejlődhet tovább az élelmiszeripar
Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán,…
Tovább olvasom >Veszélyben az élelmiszerbiztonság? Magyarország nem támogatja a Mercosur-egyezményt
Komoly aggodalmakat fogalmazott meg Nagy István agrárminiszter az EU és…
Tovább olvasom >Nyugták új korszaka: már elérhető az e-pénztárgép, 2026-tól kötelező lesz
2026. szeptember 1-jétől minden magyar vállalkozónak kötelező lesz nyugtát adni…
Tovább olvasom >