FM: a TeSzedd! Magyarország legsikeresebb önkéntes mozgalma
Magyarország legsikeresebb önkéntes mozgalmának nevezte a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért! akciót, amelyet az idén ötödik alkalommal hirdetett meg májusban a tárca felkérésére az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatósága.
Nagy István szombaton Budapesten sajtótájékoztatón hangsúlyozta, a TeSzedd! bebizonyította, hogy lehet és érdemes jó cél érdekében mozgósítani a magyar lakosságot. Évről-évre egyre többen csatlakoznak az akcióhoz, a kezdeti mintegy 50 ezerről idén májusra 170 ezer fölé emelkedett az önkéntesek száma.
Az akcióban összegyűjtött szemét mennyisége is nő, az idén rekordmennyiségű, mintegy 2300 tonna szemetet gyűjtöttek 1590 helyszínen az önkéntesek, akik ezzel mintegy 1,5 milliárd forint értékű munkát végeztek el – közölte az államtitkár.
Az országos szemétgyűjtési akcióban a legtöbb önkéntes Pest megyében gyűjtött szemetet az idén, 203 találkozási ponton (Budapesten kívül) 13 590 regisztrált önkéntes töltötte a zsákokat. A második helyre Hajdú-Bihar, a harmadikra pedig Borsod-Abaúj-Zemplén megye került.
A városok közül a TeSzedd! akcióban Budapest volt a legaktívabb 151 találkozási ponton 8078 regisztrált önkéntes vett részt a munkában. Emellett a vidéki városok közül aktívak voltak többek között: Püspökladány, Mosonmagyaróvár, Hatvan, Hajdúnánás, Szombathely, Edelény, Karcag, Fertőd és Miskolc önkéntese – ismertette az államtitkár.
Nagy István hangsúlyozta, az akció sikerét mutatja, hogy a kezdeti egynapos időtartamot háromnaposra kellett bővíteni a nagy érdeklődés miatt. Szavai szerint a sikert bizonyítja az is, hogy a TeSzedd! már második éve csatlakozott az Európai Bizottság által kezdeményezett LIFE+ program részeként meghirdetett Tisztítsuk meg Európát! akcióhoz, amelyet összesen 27 európai uniós, és öt, a közösségen kívüli országban tartottak meg. A magyar önkéntesek Európa legaktívabbjainak számítanak ezen a területen, mivel az adatok alapján 2015-ben Magyarország adta a szemétgyűjtési helyszínek és a résztvevő önkéntesek több mint felét – mondta.
Az adatok mellett a legnagyobb siker mégis az, hogy minden évben sok tízezren mutatják meg a gyakorlatban is a környezettudatos gondolkodás fontosságát és erejét. Az akció célja nemcsak az eldobált szemét összeszedése, az illegális hulladéklerakók felszámolása, hanem a társadalmi szemléletformálás, a környezet iránti érzékenység és az önkéntesség fontosságának erősítése is – hangsúlyozta Nagy István.
Az államtitkár újságírói kérdésre, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek (Magosz) javaslatára, miszerint állami földek megvételét tennék lehetővé a magyar gazdáknak, azt válaszolta, hogy a felvetés idő előtti, egyelőre nem kiforrott. Jelezte ugyanakkor, abban egyetértés van, hogy a magyar földnek a legjobb helye a magyar gazdáknál van. Döntés azonban még nincs – mondta.
Az államtitkár az M1 aktuális csatornának adott interjújában az akcióval kapcsolatban megjegyezte azt is, nagyon fontos eredmény, hogy sok fiatalt is sikerült megszólítani. „Minél korábban szembesülnek a gyerekek mindazzal a hatással, amit a környezetszennyezésünk, a szemetelésünk okoz, annál nagyobb eredményt tudunk elérni” – tette hozzá.
Szerinte a fiatalok meg kell értsék, hogy mit jelent a szelektív hulladékgyűjtés, vagy az újrafelhasználás, és a legjobban ezt úgy tudják magukévá tenni, ha látják a folyamatot. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A környezet miatti aggodalom étrendjük megváltoztatására készteti a fogyasztókat
Az étkezési szokásaikat megváltoztató fogyasztók nagy része környezetvédelmi okokból tesz…
Tovább olvasom >EM: hétfőtől kétfokú eljárás segíthet a környezetvédelmi hatósági ügyekben
A kormány célja Magyarország természeti értékeinek, erőforrásainak megóvása, továbbá a…
Tovább olvasom >Az ember és a környezet voltak 2023 fókuszai a PENNY-nél
Az elmúlt évben számos fontos lépést tett a PENNY Magyarország, hogy…
Tovább olvasom >További cikkeink
VOSZ Barométer – 2024. II. negyedév: kötelező optimizmus vagy valódi növekedés?
Az inflációs érzékelés továbbra is jelen van hazai vállalkozásoknál, miközben…
Tovább olvasom >Fidelity: Három téma, ami Q3-ban alakítja a befektetéseket
Eljött a járványt követő normalizálódás, amelyet annyira vártunk? A gazdasági…
Tovább olvasom >A nagyvállalatok ellenállnak a gazdasági bizonytalanságnak
Visszafogott várakozások jellemzik a hazai nagyvállalati szektort a következő egy…
Tovább olvasom >