A termelők alkupozíciójának megerősítését szorgalmazták az uniós mezőgazdasági miniszterek
Az Európai Unió tagállamainak mezőgazdasági miniszterei politikai állásfoglalást fogadtak el hétfőn egyebek mellett a tisztességtelen forgalmazói magatartások visszaszorításáról – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI-vel.
A tárcavezetők kiálltak amellett, hogy az Európai Bizottság a jövő év folyamán tegyen olyan javaslatot, ami uniós szinten sikerrel veszi fel a harcot a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokkal szemben.
Gulyás Andrea közigazgatási államtitkár, a magyar delegáció vezetője a közlemény szerint elmondta: a V-4-ek szintjén és az uniós fórumokon is végig támogatták a kezdeményezést, a kormány határozottan kiáll a gazdálkodók védelmében. Magyarországon évek óta törvény szabályozza a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek vonatkozásában a tisztességtelen forgalmazói magatartást – hangsúlyozta.
A közleményben kiemelte: a megtett intézkedéseken túl tovább kell javítani a gazdák élelmiszer-ellátási láncban betöltött helyzetét, hiszen ők a legkiszolgáltatottabbak. A tárca álláspontja szerint az áringadozások miatti kockázatot igazságosabban kell viselniük az ágazati szereplőknek, emellett növelni kell a piacok átláthatóságát.
Az Európai Bizottság által tavaly életre hívott, magyar részvétellel működő Mezőgazdasági Piacokkal foglalkozó szakértői csoport novemberben hozta nyilvánosságra jelentését a témában, amely ajánlásokat fogalmaz meg a gazdák helyzetének stabilizálása érdekében. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Helyi kincsek: portájukon fogadták a látogatókat a termelők
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A gazdák fizetőképességének fenntartására számos eszközt biztosít a kormány
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A magyar mezőgazdaság természetes szövetségese az élelmiszeripar
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Átadták a 2025-ös Fenntartható jövőért díjakat: az év legkiemelkedőbb fenntartható vállalatai és vezetői kaptak elismerést
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Átadták a 2025-ös A Fenntartható jövőért díjakat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hogyan induljunk el, ha még nem vagyunk jelen az internetes kereskedelemben?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

