FM: a borverseny eredményei a mindannapokban is kamatoznak
Az Országos Borversenyen elért eredmények egyre inkább kamatoznak a mindennapokban, értékük van az üzleti tárgyalásokon – mondta Kiss Eliza, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) kiemelt borászati feladatokért felelős miniszteri biztosa a 38. Országos Borverseny díjkiosztóján Budapesten.
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa idei megmérettetésére rekordszámú nevezés érkezett, a hazai és nemzetközi szakemberekből álló zsűri 195 pincészet 628 tételét bírálta. Az arany- és nagyarany érmek mellett 104 ezüstérmet adtak át, bronzérmet ezúttal nem osztottak ki.
A díjátadón Kiss Eliza hangsúlyozta: a magyar borágazat csak együttes cselekvéssel, közös akarattal fejlődhet tovább, ezért az eltérő véleményeket közös nevezőre kell hozni, hogy a magyar borok bel- és külföldön az eddiginél is piacképesebbek legyenek.
Gál Péter, a szaktárca eredetvédelemért felelős államtitkára úgy vélte, a kedvezőbb piaci pozíciók elérése érdekében a földrajzi árujelzőkben rejlő lehetőségeket is az eddiginél jobban ki kell használni.
Légli Ottó, a HNT elnöke szerint a bormustra fontos abból a szempontból is, hogy megmutatja, kinek miben kell még javítani a munkáján. Erre a visszajelzésre pedig mindenkinek szüksége van – tette hozzá.
Az Országos Borverseny célja az „elit borszalon” létrehozása: a díjnyertes tételekből készül az a borválogatás, amellyel itthon és külföldön a magyar borokat népszerűsíti a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa és a Magyar Turisztikai Ügynökség. Az első nemzetközi siker már meg is született Csehországban: az Oenoforum 2017 nemzetközi borversenyen a természetes édes borok kategóriagyőztese a Basilicus Tokaji 2013-as 6 puttonyos Aszúja lett, a legjobb vörösbor címet pedig a Sauska Pincészet 2012 Villányi Prémium Cabernet franc-ja nyerte el a múlt héten.
A HNT a közeli külpiacok, így a Visegrádi Négyek felé is nyitna, az idén több megjelenést is terveznek a V4-es országokban – közölte az MTI-vel Brazsil Dávid, a HNT főtitkára. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Vesztergombi Ferenc kapta idén a Magyar Bor Akadémia Életmű Díját
A szőlő és a bor nemcsak több százezer embernek ad…
Tovább olvasom >Bor ellen kampányol, miközben a borágazatot képviseli? Wáberer György kihívása botrányt kavart
Jelentős felháborodást váltott ki a hazai borászok körében Wáberer György…
Tovább olvasom >Tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
Tavaly összesen 1,7 millió hektoliter, átlagosan fejenként 17,1 liter bort…
Tovább olvasom >További cikkeink
III. Employer Branding Konferencia: A jövő már jelen?
2025. június 3-án a Pasaréti Közösségi Ház adott otthont a…
Tovább olvasom >Idén is gazdára várnak a Green Pledge védjegyek!
Újra várja a pályázatokat a Green Pledge – a kezdeményezés immár harmadik…
Tovább olvasom >Bemutatkozott a magyar méz és a mangalica Oszakában
Tovább kell erősíteni az olyan prémium mezőgazdasági termékek jelenlétét a…
Tovább olvasom >