Fizetnie kell a Szigetnek

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 01. 12. 12:20

Január 11-én több sajtóhír is megjelent, miszerint a Sziget Kft.-nek 2011-ben 2,5 milliárd forint közterület-használati díjat kellene fizetnie a Sziget Fesztivál helyszínéért. Ezen összeget azt követően számszerűsítették egyes sajtóorgánumok, hogy megjelent: a Fővárosi Önkormányzat nem kívánja ingyenesen a Sziget Kft. rendelkezésére bocsátani a Sziget Fesztivál tradicionális helyszínét, az Óbudai Sziget egy részét.

A Fővárosi Önkormányzat hivatalos tájékoztatása szerint a közterület-használati díj mértékét – figyelemmel arra, hogy milyen kiterjedt területet vesz igénybe a Fesztivál – egyedileg fogják kialakítani.

A Sziget Fesztivál 18 éves történetében nem először néz szembe nehézségekkel, de eddig minden alkalommal sikerült megtalálni azt a megoldást, amely megnyugtatóan biztosította a rendezvény folytonosságát. A sajtótudósításokban megjelent – vélhetően tévedésből származó -, egy hétre számított 2,5 milliárd forintos területhasználati díj irracionalitását jól mutatja, hogy az Óbudai Sziget másik részén egy hasonló nagyságú, de infrastruktúrával és épületekkel ellátott építési terület tulajdonjogát 3,6 milliárd forintért értékesítették. Az econet.hu többségi tulajdonában álló Sziget Kft. legjelentősebb, egyben Magyarország legnagyobb kulturális és turisztikai rendezvénye évente több mint 3,5 milliárd forinttal járul hozzá a magyar GDP-hez.

„Maximálisan biztosak vagyunk abban, hogy a Sziget Fesztivál elmúlt 18 évéhez hasonlóan most is meg fogjuk találni a közös nevezőt az összes kerületi és fővárosi szabályozási kérdés vonatkozásában. A Sziget Fesztivál – a KPMG tanulmánya szerint – több mint 3,5 milliárd forint pozitív GDP-hatással bír, 1,4 milliárd forint addicionális adó- és járulékbevételt eredményez, illetve több mint kétmilliárd forint munkajövedelmet generál. A nemzetgazdasági szinten ilyen jelentős pozitív hatással bíró rendezvényeket mind Európában, mind hazánkban jellemzően támogatni szokták” – nyilatkozta Balázs Csaba, az econet.hu, a Sziget Kft. főtulajdonosának igazgatósági elnöke.

„A közel 20 éves múltra visszatekintve kijelenthetem, hogy minden esetben konstruktív tárgyalások útján sikerült lezárnunk az összes olyan nyitott kérdést, amely a Sziget Fesztivál megrendezését hatósági, önkormányzati oldalról befolyásolták. A sajtótudósításokban megjelent, egy hétre számított 2,5 milliárd forintos területhasználati díj azonban a Fesztivált ellehetetlenítené, és így végső soron nulla forint bevételt eredményezne az önkormányzat számára. A helyzet teljes irracionalitását jól mutatja, hogy az Óbudai Sziget másik részén egy hasonló nagyságú, de infrastruktúrával és épületekkel ellátott építési terület tulajdonjogát 3,6 milliárd forintért értékesítették. Egyébként egy teljes infrastruktúrával ellátott, fedett, európai színvonalú, tízezren felüli látogatót befogadni képes rendezvényhelyszín piaci bérleti díja naponta néhány millió forint” – mondta el Gerendai Károly, a Sziget Kft. ügyvezetője.

Az 51%-ban az econet.hu Nyrt. tulajdonában álló Sziget Kft. európai szinten is kiemelkedő tapasztalattal és know-how-val rendelkezik a fesztiválszervezésben. A Sziget Fesztivál a legjelentősebb, de nem az egyetlen rendezvénye a társaságnak. A fesztiválszervezésben nemzetközi szinten is példaként követett Sziget Kft. rendezvény portfóliójának egyéb elemei önmagukban is jelentős nyereséget képesek termelni – írja a tozsdeforum.hu.

Kapcsolódó cikkeink