Fizetésképtelen a Kapuvári Bacon Kft.
Fizetésképtelenné minősítette a kapuvári húsgyárat alkotó két cég egyikét, a Kapuvári Bacon Kft.-t a Győri Törvényszék – erősítette meg Máté Kinga szóvivő bíró az MTI értesülését kedden.
Jelezte: a cég ellen, amelynek 99 százalékban a felszámolási eljárás alatt álló Kapuvári Hús Zrt. a tulajdonosa, több felszámolási eljárást kezdeményeztek a Győri Törvényszéken.
Az eljárások részében a felszámolás iránti kérelem vizsgálata zajlik, egy esetben pedig megtörtént az adós fizetésképtelenségének megállapítása – tette hozzá.
A szóvivő bíró tájékoztatása szerint az utóbbi ügyben még nem járt le a jogorvoslati határidő. A fizetésképtelenség megállapításáról szóló végzés jogerőre emelkedésének és közzétételének napja jelenti majd egyben a felszámolás kezdő időpontját is – mondta.
Az üzem szeptember közepén szinte teljesen leállt, az anyacég felszámolását október elsején jogerőre emelkedett végzéssel rendelte el a Győri Törvényszék. A Kapuvári Hús Zrt. az ősszel előbb szerződést bontott azzal a céggel, amely mintegy száz kölcsönzött munkást hozott Kapuvárra, majd csoportos létszámleépítést jelentett be.
Jendrolovics Pál Péter. a Kapuvári Hús Zrt. felszámolóbiztosa a múlt héten, az MTI-nek nyilatkozva, a Kapuvári Bacon Kft.-ről szólva azt mondta, hogy ebben a helyzetben, amikor a kft. nem tud termelni, kötelezettségeit nem tudja finanszírozni, piacvesztése rohamos, az tűnik jobb megoldásnak, ha a társaság bekerül a szanálási eljárásba, mert így nem keletkeznek újabb fedezetlen kötelezettségek, gyorsan és tiszta lappal lehet a befektetőkkel tárgyalni. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >