Finomítottak az élelmiszer-kódexen

Szerző: trademagazin Dátum: 2009. 10. 14. 00:15

Az Országgyűlés elfogadta a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött mezőgazdasági és élelmiszeripari beszállítókkal szemben alkalmazott tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról szóló törvényjavaslatot.

Sólyom László júniusban azért nem írta alá az élelmiszer-kódex néven emlegetett javaslatot, mivel az szerinte előkészítetlen, átgondolatlan, jogi ellentmondásokkal terhelt, ezért kitűzött céljai elérésére nagy valószínűséggel alkalmatlan.
A javaslat továbbra is tartalmazza, hogy a nagy áruházak – fenntartási költségeik fedezésére – nem kérhetnek úgynevezett polcpénzt a beszállítóktól. Az évente 20 milliárd forintnál nagyobb forgalmat bonyolító üzleteknek nyílt üzletszabályzatot kell nyilvánosságra hozniuk, amelyet a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatallal is egyeztetniük kell – írja az Origo.
A most elfogadott jogszabály mindezzel együtt több ponton finomodott a köztársasági elnök által visszaküldött változathoz képest – közölte a Népszabadság Online.
Míg a korábbi törvényszöveg a termék beszerzési árának 3 százalékában maximálta a beszállítók által fizetendő másodlagos hozzájárulások mértékét, az új megfogalmazás szerint már csak az "aránytalan" mértékű visszatérítések kiszabását ítéli tisztességtelennek.
A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MGSZH ) a tisztességtelennek ítélt kereskedőnek – az üzletlánc méretétől függetlenül – 500 millió, ismételt, súlyos esetben pedig akár kétmilliárd forintos bírságot szabhatott volna ki, az új joganyagban ez több ponton is mérséklődött. A kisebb kereskedelmi láncok érdekében a büntetés nem lehet több, mint az elmarasztalt cég éves nettó árbevételének 10 százaléka. A törvény kimondja, hogy amennyiben a GVH az adott ügyben már eljárást folytat a kereskedővel szemben, akkor az MGSZH már nem indíthat ilyet. (A beszállító viszont kezdeményezhet polgári pert a kereskedővel szemben.) A most elfogadott törvényben is szerepel, hogy a kereskedő az áru átvételétől számított 30 napon belül köteles fizetni a beszállítójának. Ez 2003 óta az agrárrendtartásban is szerepel.




Kapcsolódó cikkeink