Financial Times: több tízmillárd eurót csoportosítana át a déli tagországokba
Több tízmilliárd euró fejlesztési forrást csoportosítana át az Európai Unió a közép- és kelet-európai tagországoktól a pénzügyi válság által súlyosan meggyötört déli tagállamokba, köztük Spanyolországba és Görögországba a következő költségvetési időszakban – írta a hétfői Financial Times.
A londoni gazdasági napilap értesülése szerint Brüsszel a 2021-2027-es költségvetési periódusban véget akar vetni annak a gyakorlatnak, amelynek alapján szinte kizárólag az egy főre jutó hazai össztermék (GDP) határozza meg a fejlesztési források elosztási mértékét a tagországok között.
A Financial Times szerint az EU a következő időszakban jóval szélesebb feltételrendszert alkalmazna, amelyben a fiatalokat sújtó munkanélküliségtől kezdve az oktatáson és a környezetvédelmen át a migrációig és az innovációig „minden benne lenne”.
Az Európai Bizottság emellett megerősítené a jogosultsági feltételrendszert is, beleértve a megfelelést a jogállamisági követelményeknek, és több korlátozást is alkalmazna az uniós források elköltésnek lehetséges módozataira.
A Financial Times által látott tervezetben a folyósítási program a „Kohézió és értékek” főcímet viseli, amely a lap szerint egyértelmű jelzés arra, hogy a jövőbeni EU-folyósításokhoz milyen elvárások kapcsolódnak majd.
A brit üzleti napilap vélekedése szerint a folyósítási program átalakítása különösen Varsóban és Budapesten kelt majd aggodalmakat, Lengyelország és Magyarország ugyanis nagymértékben kedvezményezettje a kohéziós juttatásoknak, és mindkét országnak voltak összetűzései Brüsszellel a jogállamiság és a demokratikus normák ügyében.
A reformok pontos részletei még kidolgozás alatt állnak, de uniós illetékesek várakozása szerint a végeredmény az lesz, hogy az EU a közép- és kelet-európai tagországoktól forrásokat csoportosít át Olaszországba, Spanyolországba, Görögországba, sőt Franciaország egyes déli térségeibe is – áll a Financial Times hétfői írásában.
A lap szerint az elosztási feltételek módosítása nemcsak földrajzi értelemben rajzolják újra az uniós fejlesztési források áramlási irányát, hanem összességében új értelmezést adnak az EU újraelosztási politikájának. A 2004-es bővítés óta ugyanis a strukturális alapok folyósításában erőteljesen a régi és az új tagországok közötti gazdasági egyenlőtlenségek felszámolásán volt a hangsúly.
A Financial Times adatai szerint a jelenlegi költségvetési időszakban Lengyelország 77 milliárd, Magyarország 22 milliárd, Szlovákia 14 milliárd eurót kap az összesen 350 milliárd eurós kohéziós alapból.
A lap értesülése szerint Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia elnök azt az elképzelést is pártolja, hogy az uniós költségvetésből kapjanak támogatást a menedékkérőket nagy számban befogadó térségek, köztük Németország és Svédország. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Fokozatos átállás: új EU-s rendelet alakítja át a csomagolási piacot
Az Európai Unió új csomagolási rendelete alapjaiban változtatja meg a…
Tovább olvasom >A magyar csemegekukorica továbbra is Európa élvonalában
A magyar csemegekukorica-szektor továbbra is Európa éllovasa 2025-ben, megelőzve Franciaországot.…
Tovább olvasom >Az euróövezetben és az Európai Unióban havi és éves összevetésben egyaránt nőttek a termelői árak júniusban
Az euróövezetben és az Európai Unióban havi és éves szinten…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új lendület az alapításokban, de a cégszámcsökkenés még nem állt meg
Új alapítási hullám érte el a cégvilágot júliusban, mégis tart…
Tovább olvasom >Új könnyítések a fenntarthatósági jelentésben
2025. július 11-én az Európai Bizottság elfogadta a fenntarthatósági jelentéstételi…
Tovább olvasom >Három vármegye, ahol nem a karácsony a csúcs: nyáron száguld a kiskereskedelem
Országos szinten december a kiskereskedelem csúcshónapja: az ünnepi szezon és…
Tovább olvasom >