Fidesz: a kormány vizsgálja az élelmiszerek áfájának csökkentését
Az Orbán-kormány vizsgálja azt a lehetőséget, hogy csökkentse az élelmiszerek áfáját, és ennek esetleges hatásait is – közölte Font Sándor, a parlament mezőgazdasági bizottságának fideszes elnöke az MTI-vel.
A kormánypárti politikus arra reagált, hogy a hétfői agrártárgyú ellenzéki egyeztetésen az élelmiszerek áfájának csökkentését sürgették a részt vevő baloldali pártok. Font Sándor azt írta: a baloldali kormányok, amikor tehették volna, nem csökkentették az élelmiszerek áfáját, és jelenlegi programjaik is „csak adóemelést tartalmaznak”.
A fideszes politikus hozzátette, a Gyurcsány- és a Bajnai-kormányok bebizonyították, hogy „az agrárium sem jelent mást számukra, mint kiárusítható nemzeti vagyont, ha rajtuk múlna, most is megszüntetnék a magyar föld alkotmányos védelmét és a nagytőkés társaságok kezére játszanák” a termőföldet. A baloldal agrárpolitikája tönkretette a magyar mezőgazdaságot: kormányzásuk ideje alatt termelők tízezrei tűntek el a mezőgazdaságból – hangsúlyozta.
Kitért arra is, hogy a magyar gazdák a következő években az eddiginél 500 milliárd forinttal több támogatásra számíthatnak.
(MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Országos fogyasztóvédelmi ellenőrzés indult a visszaváltási díjakról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: júliusban az előző év azonos időszakához mérten 1,0 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal bővült az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Németországban gyorsult az infláció augusztusban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >