Fidelity: Növekvő optimizmus Európában
Az európai vállalatok számára véget értek a költségellenőrzés és a konszolidáció évei, és most a globális növekedés szelétől duzzadó vitorlákkal igyekeznek kihasználni az ultraolcsó finanszírozás, a növekvő nyereségesség és a stabil mérlegek előnyeit; technológiai és tőkeberuházásokat hajtanak végre és igyekeznek „megjutalmazni” a részvényeseiket.
A Fidelity európai elemzői szerint a cégvezetők észrevehetően bizakodóbban értékelik a vállalkozásuk kilátásait. Az elemzők több mint a fele (ez kétszer annyi, mint az elmúlt évben) arról számolt be, hogy a vezetőknek idén nagyobb százaléka merne további tőkét fektetni a vállalkozásába, mint 2017-ben.
Tízből több mint négy válaszadó a tőkeráfordítások növekedésére számít. A hangsúly, csakúgy, mint máshol, itt is a karbantartási költségeken lesz, de egyre több vállalat vág bele növekedési célú beruházásokba.
A Fidelity európai elemzőinek jóval több, mint a fele arra számít, hogy javulni fog a tőkearányos megtérülés, aminek a kereslet növekedése és a költségmegtakarítás lesz a fő mozgatórugója – ez globálisan a leginkább derűlátó véleménynek számít. Ettől függetlenül az továbbra is egyértelmű, hogy a vállalatok nem engedhetik meg maguknak, hogy lazítsanak a szigorú költségfegyelmen, melynek segítségével egy évtizeden belül két válságot is sikerült átvészelniük. A költségmegszorítás például sokkal nagyobb szerepet játszik az elvárt hozamnövekedésben, mint az Egyesült Államokban, és kevesebb elemző véli úgy, hogy az ármeghatározó erő hozzájárulna a hozamnövekedéshez.
A magasabb tőkearányos megtérülés és az egészséges mérleg sok vállalat számára lehetővé fogja tenni az osztalékok további növelését. Tízből hat európai elemző a kifizetések emelkedésére számít, ami nagyobb arány, mint bárhol a világban (az USA kivételével).
A legtöbb európai elemző szerint a következő 1-2 évben az összeolvadások és vállalatfelvásárlások száma is nőni fog. A tranzakciók legtöbbször toldozgatós, „bolt-on” jellegű felvásárlások lesznek, nem pedig nagy, stratégiai üzletek, mely utóbbiak az USA-beli elemzők előrejelzéseiben szerepelnek inkább.
Összességében elmondható, hogy Európa jó formában van. A peremországok gazdaságának talpra állásával eloszlottak a deflációs félelmek. A megszorítások már nem olyan szigorúak, mint korábban, és a térséggel foglalkozó elemzőink csaknem háromnegyede béremelkedésre számít, ami megélénkítheti a fogyasztói keresletet. (Ez alól az Egyesült Királyság képez kivételt, ahol a reálbér-növekedés 2017 eleje óta negatív volt, aminek oka részben a fontnak a Brexit-népszavazást követő lejtmenete által előidézett inflációs hatás volt.)
Vannak azonban konkrét és potenciális kedvezőtlen tényezők is, amelyeken a Fidelity elemzői rajta tartják a szemüket. Európai válaszadóink idén még a tavalyinál is komolyabban figyelmeztetnek arra, hogy a Brexit már érezhetően rányomja a bélyegét az egyesült királyságbeli stratégiai befektetési döntésekre. Nagy többségük azt is megemlítette, hogy a vállalatok nyereségessége megsínylené, ha Európában politikai bizonytalanság vagy instabilitás alakulna ki.
Kapcsolódó cikkeink
Csendes offenzívában a sajátmárkák az európai élelmiszerboltok polcain
A sajátmárkák lassan, de biztosan lépnek ki a másodhegedűs szerepből:…
Tovább olvasom >MBH gyorselemzés: Erős számokat produkált áprilisban a kiskereskedelem
A kiskereskedelmi forgalom áprilisban 5,0%-kal bővült éves szinten, ami meghaladja…
Tovább olvasom >Meddig várhatnak még ki a nagyvállalatok a beruházásokkal?
Fél éve stagnál a nagyvállalatok beruházási hajlandósága – derült ki…
Tovább olvasom >További cikkeink
PwC E-toplista: A legnagyobb és legismertebb online kereskedők
4 kategória: legnagyobb, FMCG, magyar, legismertebb – 2024 legsikeresebb e-kereskedőinek…
Tovább olvasom >Krízistérkép 2024: Jelentősen nőtt az elhúzódó válságok száma
450 válsághelyzetet regisztrált és elemzett kommunikációs szempontok szerint az MPRSZ…
Tovább olvasom >K&H: hány forintért kártyáztak a magyarok külföldön?
Közel 3 millió alkalommal vásároltak külföldön a K&H bankkártyás ügyfelei…
Tovább olvasom >