Fidelity: 2025 még nem a mesterséges intelligencia éve
A legújabb Fidelity Elemzői Felmérés szerint AI csak minimális hatással lesz a cégek nyereségességére 2025-ben, a potenciáljának teljes kibontakozásáig még évek fognak eltelni. Ugyanakkor a nagy technológiai nevek továbbra is gőzerővel menetelve készítik elő a terepet a „szép új világ” számára. Az eredmények azt mutatják, hogy a 12 hónappal ezelőttihez képest némileg csökkent az aránya azoknak, akik arra számítanak, hogy az előttünk álló évben az AI pozitív hatással lesz az általuk megfigyelt vállalatok nyereségességére. Az elemzők túlnyomó többsége (72%) úgy véli, hogy semmi ilyen hatás nem lesz megfigyelhető idén.

Átrendeződés indul, amit az AI és a klímaváltozás indukál
A mesterséges intelligencia jelenleg inkább csak divatos hívószó, mint profitnövelő tényező, de ennek ellenére a Fidelity-nél arra számítanak, hogy az AI mérsékelten pozitív hatással lesz a megfigyelt vállalatok nyereségességére az idén, ami nagyrészt a call centerek és a technológia segítségével végzett egyéb ügyfélszolgálati tevékenységek automatizálásának lesz köszönhető.
Amikor az elemzők példákat hoznak fel arra, hogy hogyan használják az általuk figyelemmel kísért vállalatok jelenleg az AI-t, akkor a legtöbben a háttérirodai és ügyfélszolgálati tevékenységeket említik. Egy részvénypiaci elemző arról számolt be, hogy az összes cége azt tervezi, hogy a HR-es dolgozókat AI chatrobotokra cseréli. Elmondása szerint ez azonban nem bolygatja meg nagyon az erőviszonyokat, mert ez az előnyt a konkurencia is megszerzi majd.
Bár legtöbb Fidelity elemző elmondása szerint az általuk vizsgált vállalatoknak legalább egy része már most is élvez az AI-ból származó némi termelékenységi előnyt, a leggyakoribb válasz mégis az volt, hogy ez csupán a cégek kis részére jellemző.
Az automatizálást már széles körben használják az összeszerelő üzemekben, de a mesterséges intelligenciát még nem nagyon alkalmazzák ázsiai autóiparral foglalkozó kötvényelemzők szerint. Az AI hasznos lehet a K+F szakaszban, hogy felgyorsítsa a termékfejlesztést, de a jelek szerint egyelőre itt sem nagyon használják.
Az, hogy az automatizálás áll a figyelem középpontjában, arra utal, hogy a mesterséges intelligencia fejlődésének hatására egyes technológiai vállalatok a robotika felé fordultak, a vállalatok körében az automatizálás az AI fő felhasználási területe.
Észak-amerikai élelmiszer- és vegyesboltokkal foglalkozó részvényelemzők szerint a cégek főként az akciók és az árképzés optimalizálására használják a mesterséges intelligenciát. Érdemes megjegyezni azonban, hogy mindeddig nem sok bizonyíték utal a hatékonyság lényeges változására.
Az ASEAN-vállalatok a régió alacsony munkaerőköltségei miatt kevéssé vetik be a mesterséges intelligenciát. A cégek közül néhányban a bányák termelékenységének és az elektromos hálózat használatának javítására használják az AI-t, de a folyamat még gyerekcipőben jár.
A Fidelity leginkább arra számít, hogy a látókörébe tartozó vállalkozások idén többet fognak költeni a mesterséges intelligenciára, de a technológia használata nem fog jelentős mértékben növekedni. Ennek egyik magyarázata az lehet, hogy a szoftvergyártók a kevéssé népszerű AI-funkciókat csomagajánlat formájában egyszerűen hozzácsapják a meglévő termékekhez, hogy az extra funkciókra hivatkozva megemelhessék az árakat. Ez arra emlékeztethet, amikor az aranyláz idején sok aranyásó üres kézzel tért haza, hiába vettek maguknak szép új felszerelést. Az AI talán eddigi legsikeresebb felhasználási területe, hogy pénzt pumpál a technológiai cégek kasszájába.
A 2025-ben várhatóan a felhasználásnál nagyobb arányban növekvő ráfordítások másik értelmezése a kutatás és fejlesztés. Nem meglepő módon az IT, pénzügyek és a kommunikációs szolgáltatások területén működő vállalatok azok, amelyek a jelenlegi állás szerint a legnagyobb összegeket költik a mesterséges intelligenciára.
A befektetőknek türelemmel ki kell várniuk az AI hatásait
A következő 12 hónapra vonatkozó semlegesebb várakozásokhoz képest sokkal több elemző számít arra, hogy az AI öt éven belül pozitív hatással lesz a vállalatok nyereségességére. Ami a technológia felhasználási módjait illeti, a következő öt évben a legnagyobb potenciál az egészségügyi és a pénzügyi szektorban mutatkozik, például az orvosi képalkotásban, a gyógyszerfejlesztési és értékesítési folyamatok racionalizálásában, a hitelnyújtásban, a hitelminősítésben, a szoftverfejlesztésben és a mindenütt jelenlévő back office és call center területeken.
Addig azonban az AI elterjedésével kapcsolatban nagy áttörésekre és látványos felhasználási sikertörténetekre váró befektetőknek várniuk kell.
Technológiai hátszél
Az elmúlt 12 hónapban a technológiai részvények emelkedésének egyik fő mozgatórugója az AI hype volt, és ha az ágazatnak ez a következő nagy dobása nem váltja be a hangzatos ígéreteit, az nem tenne jót a további nyereségnek. Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy a technológia témában még van tartalék.
A technológiai iparág erős évet zárt, és jelenleg nem látnak a szakértők olyan katalizátort, amely előidézhetné az értékeltségek érdemi csökkenését. Azonban az nagyon fontos lesz, hogy megmaradjon a jelenlegi eredménydinamika és teljesüljenek a konszenzusos várakozások. Az ágazat egésze drága, de még mindig vannak olyan vállalatok, amelyek elég erős strukturális növekedési potenciállal rendelkeznek ahhoz, hogy túlszárnyalhassák a szerényebb piaci növekedést, és a hozam/kockázat arányuk még mindig méltányosnak mondható. Az értékeltségek közötti eltérések miatt a befektetőknek különösen akkor kell válogatósnak lenniük, amikor a pénzüket az AI tekintetében hosszú távon a legígéretesebbnek mutatkozó ágazatokba fektetik be.
Összességében az elemzők több mint egynegyede (28 százaléka) szerint jelenleg nagy különbségek vannak a vállalatok értékeltségei között. Az egészségügyben és a technológiai szektorban a legmagasabb azoknak az elemzőknek az aránya, akik szerint az értékeltségek divergenciája jelentős.
Nagyon nagy az eltérés a jó és a gyengébb minőségű nevek között. Az alacsony tőkésítettségű vállalatok helyzete még mindig nem könnyű, mivel a legtöbb végfelhasználói piac gyenge vagy még mindig a Covid utáni kiigazításokkal van elfoglalva. Idén számos tényező fogja befolyásolni a cégek nyereségességét, várhatóan ezek között az AI még nem kap domináns szerepet.
Kapcsolódó cikkeink
Megéri fenntartható csomagolásra váltani?
A globális élelmiszeriparban a radikális innovációk száma 2007 óta folyamatosan…
Tovább olvasom >A háztartási gépeink felett is átveszi az uralmat a mesterséges intelligencia?
A valóságban nem is létező online személyek, két kattintással létrehozott…
Tovább olvasom >Ez az év már valóban az adatmenedzsment éve lesz
Az élelmiszer-kiskereskedelmi szektor sikere idén nagyban múlhat az árképzés, az…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megéri fenntartható csomagolásra váltani?
A globális élelmiszeriparban a radikális innovációk száma 2007 óta folyamatosan…
Tovább olvasom >Mérséklődött az élelmiszer-alapanyagok világpiaci mutatója januárban
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) pénteki jelentése szerint…
Tovább olvasom >Immerszív, hiperperszonális és biztonságos – POS trendek 2025
A fogyasztók 2025-ben minden eddiginél tudatosabbak, elvárásaik gyökeresen alakítják át…
Tovább olvasom >