Fiatalos borfesztivált rendeznek Villányban
Idén is jelmezes futóversennyel, koncertekkel és borakadémiával várja a Rozé Fröccs Fesztivál pénteken és szombaton Villányban a látogatókat.
A szervezők tájékoztatása szerint a harmadik alkalommal megrendezett fesztivál a rozé bor karakteréhez illeszkedő fiatalos, lendületes programokat ígér.
A fesztivál különlegessége ezúttal is az 1000 Rozé Hosszúlépés futóverseny lesz: a jelmezes megmérettetést július 19-én, szombaton 17 órától rendezik meg a megszokott három kilométeres távon. Igazi karneváli hangulatban, kongás felvonulás kíséretében mérhetik össze gyorsaságukat az indulók, de nemcsak sportteljesítménnyel lehet nyerni: szépségversenyt is hirdetnek, ahol a legeredetibb, „legrozésabb” jelmezeket viselőket borválogatással díjazzák.
A szervezők szakmai programokkal is készültek: a borászokat konferenciára és a gyöngyöző borok országos versenyére várják, a fesztivál borakadémiáján pedig a nagyközönség is „belekóstolhat” a rozékészítés kulisszatitkaiba a fiatal borászokkal beszélgetve.
A fesztivál programjában több koncert is szerepel: pénteken például az Irie Maffia, szombaton az Anima Sound System, majd a Ladánybene 27 koncertezik. Lesz kézműves és népművészeti vásár, játékos vetélkedőket és gasztronómiai programokat is tartanak, de a Szársomlyót érintő éjszakai kirándulást is szerveznek a vállalkozó kedvűeknek.
A rendezvényről további részletes információk találhatók a villanyiborvidek.hu honlapon. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Történelmi utazás a magyar bor nyomában – Egerben folytatódik a Rubicon és az MKIK előadássorozata
Május 15-én Egerben folytatódik a Rubicon Intézet és a Magyar…
Tovább olvasom >Gulyáságyúval és tacskófutammal indul a food truck szezon
Több száz éves „food truckok” érkeznek a Kincsem Parkba –…
Tovább olvasom >Május 13-án startol a 44. Országos Borverseny – Dr. Nagy István agrárminiszter fővédnöksége mellett nyitják meg a rangos eseményt
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 2025. május 13-án rendezi meg…
Tovább olvasom >