Fiatal magyar nő a hazai McDonald’s élén

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 05. 27. 00:00

2010 májusában Horváth Ágnest nevezték ki a McDonald’s Magyarországi Étterem Hálózat Kft. ügyvezető igazgatójává.

A fiatal magyar női vezető az elmúlt 11 évben a vállalati ranglétra legfontosabb állomásait bejárva jutott el a gyorsétteremlánc élére.
A távozó ügyvezető – Radek Janalík – a jövőben a cseh és szlovák leányvállalat vezetéséért felel.
A 36 éves Horváth Ágnes a Szegedi Élelmiszeripari Főiskola elvégzése után egy vezetőképző program keretében csatlakozott a McDonald’s-hoz 1999-ben, és az elmúlt 11 évben szédítő sebességgel haladt végig a vállalati ranglétrán. Szakmai pályafutását az Aranyívek alatt étteremvezetőként kezdte, 2001-től üzemeltetési konzultánsként már hét étteremért volt felelős. 2002-ben üzemeltetési menedzsernek nevezték ki, akkor már 22 étterem, 2003-tól pedig senior menedzserként az összes vállalati étterem működéséért felelt. 2005 novembere óta a szakember a franchise egységek konzultánsainak munkáját is irányította, így a teljes, magyarországi hálózat üzemeltetéséért felelős üzemeltetési igazgatói pozíciót töltötte be. 2006-tól Horváth Ágnes feladatkörébe tartozott az üzemeltetés, a beszerzés, a minőségbiztosítás, a környezetvédelem, a HR és tréning osztályok munkájának koordinálása is, amely 2008-ban a marketing és a fejlesztési osztályok vezetésével bővült.
2008-ban Horváth Ágnest beválasztották a világon legjobban teljesítő McDonald’s alkalmazottak elit körébe. Az akkor üzemeltetési igazgató pozícióban tevékenykedő Horváth Ágnes a legrangosabb nemzetközi szintű vállalati elismerésben – President’s Award díjban – részesült. A díjat évről-évre a világ minden táján dolgozó másfél millió McDonald’s alkalmazott mindössze 1 százaléka kaphatja meg. Ezek a vezető beosztású szakemberek követendő példaként szolgálnak munkatársaik számára, mivel megvalósítják a vállalat alap értékeit, kulcsfontosságú stratégiai kezdeményezéseket vezetnek és kimagasló üzleti eredményeket érnek el.
A leköszönő ügyvezető, Radek Janalík 2008 óta a magyar piac mellett a cseh és szlovák McDonald’s vezetéséért is felel, a jövőben pedig csak erre a két piacra koncentrál majd. A cseh szakember 10 éves magyarországi pályafutása alatt 24 új McDonald’s étterem nyílt. Nevéhez fűződik a reggeli termékkínálat bevezetése és a McCafé kávézó-lánc hazai beindítása – a közép-európai régióban (Csehország, Lengyelország, Szlovákia, Románia) elsőként.




Kapcsolódó cikkeink