Fesztivál után
A zárás utáni talán legelső számvetést kaptuk lapzártánkkor Zilai Zoltántól, a Budapest Borfesztivált szervező Magyar Szőlő-és Borkultúra Nonprofit Kft. ügyvezetőjétől.
– Ritka adomány: tökéletes volt az időjárás a rendezvény négy napja alatt, amit bő évtizede már, hogy utoljára elmondhattunk. Ez szakmai szempontból is ideális körülményeket jelentett ahhoz, hogy objektív terhelési próba alá vessük a rendszert. Úgy tűnik, jól helytálltunk; már eddig is sok dicséretet kaptunk. Sokat jelent, hogy munkatársaim legtöbbjével már régóta együtt dolgozunk, és számos partnerünkkel akár kézfogással is szentesíthetünk üzleteket.
Nagyjából 40 ezer látogatónk volt – a pontos számot később tudom megmondani –, ám a büszkeségünk most elsősorban abból adódik, hogy a látogatói igényesség érezhetően nőtt. Erre a legjobb bizonyíték: az első adatok szerint a négy nap alatt forgalmazott áruk értéke 20 százalékkal nőtt a tavalyihoz képest. Úgy számoltunk, hogy az átlagos látogatói költés 8-10 ezer forint körül lehetett.
A vendégeket 160 borász kiállító és kéttucatnyi ételt kínáló stand várta, valamint 4 színpad nívós zenei programokkal. A fesztivál látogatói között nagyon magas volt a külföldiek száma – ez minden bizonnyal a remek körülményeknek, a rendezettségnek, a rendezvény ünnepjellegének is köszönhető.
A vendégország idén Chile volt, a világ 5. legnagyobb borexportőre, ugyanakkor 7. legnagyobb bortermelője. A követségtől kapott reakciók alapján úgy látjuk, a dél-amerikai kollégák elégedettek voltak, ami aligha csoda, hiszen már a déli órákban is rengeteg látogató nézegetett, kóstolt standjuknál. A chileiek nem a legújabb boraikat hozták, inkább – mivel több magyar importőrrel is dolgoznak – következetesen a már itt lévők megerősítésére, ismertebbé tételére koncentráltak. Más koncepcióval érkeztek például a horvátok, akik az országimázs-építés jegyében legkülönlegesebb tételeikkel érkeztek.
Főtámogatónk, a SPAR mellett hálásak vagyunk segítségükért a Miniszterelnökségnek és a NEFMI-nek. Jelenlegi számításaink szerint a rendezvény kiadásainak 10 százalékát fedezhettük támogatásokból, de ez az arány még változhat, mert bizonyos pályázatainkkal kapcsolatban a döntést ezután hozzák meg.
Sokszor vetődött fel a kérdés, meddig lehet borünnepünk helyszíne a Budavári Palota. Minden, a közelmúltban teret kapott tévhitet eloszlathatok: a Budavári Borfesztivál még jó ideig marad a helyén. Nem kizárt, hogy a Várnegyedben folyó építkezések időnként kisebb kompromisszumokra kényszerítenek bennünket, de jövőre és később is itt várjuk vendégeinket. //
Fotók: Budapest Borfesztivál/Szigetváry Zsolt
Kapcsolódó cikkeink
Országos összefogásra hív a SPAR – indul az állateledel-gyűjtés a rászoruló négylábúaknak
Idén immár ötödik alkalommal szervezi meg a SPAR Magyarország és…
Tovább olvasom >A fenntartható vásárlásért kampányol a SPAR Szlovéniában
Szlovéniában újabb lépést tett a SPAR a fenntarthatóság felé vezető…
Tovább olvasom >Itt a SPAR QUICK AND EASY: konténerbolt, ami megváltoztatja, amit a vásárlásról gondoltunk
Van élet a stadionbüfén túl! A SPAR idén tavasszal nemcsak szurkol, hanem jelen…
Tovább olvasom >További cikkeink
Vár a Varjú a VarjúVárban!
Mindössze három hétig tartó felújítás után kitárta szárnyait Vendégei előtt…
Tovább olvasom >Tízmillió forint összdíjazású pályázatot hirdet Tokaj
Tízmillió forint összdíjazású művészeti pályázatot hirdet Tokaj a világörökségi borvidék…
Tovább olvasom >Hő a mélyből: kiaknázatlan kincs a magyar geotermia
Bár Magyarország kiváló geotermikus adottságokkal rendelkezik, a termálhő jelenleg csak…
Tovább olvasom >