Fertőzött sertéseket exportál Dánia
Dánia minden évben fertőzött malacok ezreit exportálja, és a tenyésztők egyelőre semmit sem tesznek a járvány megakadályozására. A megbetegedésre sem az uniós, sem a magyar jogszabály szerint nem vonatkozik bejelentési kötelezettség – olvasható az origon.
A baktérium sem az uniós, sem a magyar jogszabály szerint nem tartozik bejelentési kötelezettség alá, így az importőrök sem tudhatják biztosan, hogy az átvett állomány hány százaléka fertőzött – írja a Magyar Idők.
A napilap egy dán újságíró cikke alapján számol be arról, hogy emberre is veszélyes betegség terjed a sertések között Dániában. Bár az úgynevezett LA-MRSA-fertőzés nem ismeretlen, a 2006 óta jelen lévő kórokozót a gazdaságok meg sem próbálják felszámolni.A cikk szerint a tenyészsertéseknek 63 százaléka fertőzött.
Az EU Observer portálon megjelent írás szerint amióta felfedezték a fertőzést, a befolyásos dán sertésipar folyamatosan visszautasítja a termelés megtisztítására irányuló javaslatokat, a járvány elleni fellépés ugyanis alaposan visszavetné az exportot, és ezzel együtt a bevételt is.
Dánia az egyik legnagyobb sertésexportőr Európában, minden évben 190 ezer élő sertést szállítanak innen a világ 48 országába. Ezzel az Európai Unió teljes sertésexportjának 57 százalékát adják. A legtöbb állatot tenyésztési célra vásárolják meg a partnerországok;
Magyarország tavaly 7 ezer sertést vásárolt Dániától.
A baktérium számos antibiotikumnak ellenáll, embereken a legtöbbször bőrpanaszokat okoz, de legyengült immunrendszer esetén akár olyan életveszélyes fertőzések forrása is lehet, mint a tüdőgyulladás vagy a vérmérgezés.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hatóság a Magyar Idők kérdésére megerősítette, hogy az említett megbetegedésre sem az uniós, sem a magyar jogszabály szerint nem vonatkozik bejelentési kötelezettség. A fertőzés nyomán az esetek többségében az emberek csak hordozók lesznek, betegséget és tüneteket nem okoz a baktérium – közölte a Nébih. (origo)
Kapcsolódó cikkeink
Kedvező tapasztalatokkal zárult a nyári Nébih-ellenőrzések első szakasza
Kedvező tapasztalatokkal zárult a nyári szezonális ellenőrzés első szakasza. A…
Tovább olvasom >Megérkeztek a nyári ellenőrzések első szakaszának eredményei
Lezárult a nyári szezonális ellenőrzés első szakasza. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági…
Tovább olvasom >Nébih: korai felismeréssel megfékezhető a szőlő aranyszínű sárgaság betegsége
Korai felismeréssel megfékezhető a szőlő aranyszínű sárgaság betegsége, ezért nagyon…
Tovább olvasom >További cikkeink
Agrárminisztérium: a nemzeti kormányra mindig számíthatnak a magyar gazdák
A kormány egyik legfontosabb szövetségesei a magyar gazdák, ezért a…
Tovább olvasom >Tehén- és kecskesajtokat hívtak vissza a kereskedelemből mikrobiológiai szennyeződés miatt
Franciaországból származó pasztőrözött tehén- és kecskesajtokat hívtak vissza a kereskedők…
Tovább olvasom >Rekord magasságba szökött a svájci Lidl sajtexportja tavaly
Tizenöt éves fennállásának legerősebb évét zárta a svájci Lidl sajtexport…
Tovább olvasom >