Fertőzött lengyel baromfihús került Magyarországra
Szalmonellával fertőzött baromfitermékeket terítettek az Európai Unió piacán a lengyelek – írja az agrarszektor.hu. Nemrég a szlovákiai hatóságoknak kellett intézkedniük a problémás áruk miatt, egy litván bejelentés alapján pedig kiderült, hogy két magyar kereskedőhöz is jutott a szalmonellás csirkemájból. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei azonnal intézkedtek, az eljárás jelenleg is folyamatban van.
Magyarországra is jutott a szalmonellával fertőzött lengyel baromfiáruból, a Nébih azonban az európai uniós riasztási rendszeren (RASFF) keresztül érkező jelzést követően azonnal megtette a szükséges intézkedéseket, írta meg a Magyar Nemzet. A Nébih értesülése szerint a közelmúltban a litván hatóság tett RASFF-bejelentést annak kapcsán, hogy szalmonellát mutattak ki lengyel fagyasztott csirkecombban. A bejelentést kiterjesztették az ugyanattól a gyártótól származó fagyasztott csirkemájra is. Kiderült, hogy ez utóbbiból mintegy 800 kilogramm érkezett két magyar kereskedőhöz, a termékek esetében a hatósági intézkedés folyamatban van.
Nemrég Szlovákiában is intézkedniük kellett az élelmiszer-biztonsági szakembereknek. Lengyelországból származó fagyasztott csirkecombban és egy előre csomagolt alsócombban mutatták ki a baktérium jelenlétét a szlovákiai szakemberek. A Szlovák Baromfitartók Uniója azonban már két héttel korábban is arra figyelmeztette a fogyasztókat, hogy április végén szintén szalmonellafertőzöttség miatt négy lengyel csirketerméket vontak ki a forgalomból az országban. A szervezet sajtótitkára szerint a problémás áru egyikét egy külföldi diszkontlánc kínálatában találta meg a hatóság. ¥ubomír Urban elmondta, hogy a szövetség már régebb óta figyelemmel kíséri az áruházlánc tevékenységét, amely gyakorta akciózik olcsó, és a szakember szerint silány minőségű lengyel csirkehússal. A diszkontlánc hazánkban is jelen van, a Nébih ugyanakkor azt közölte a Magyar Nemzettel, hogy a kereskedőcég hazai bolthálózatának érintettségéről a hatóságnak nincs tudomása.
A hivatal tájékoztatása szerint az uniós riasztási rendszeren keresztül csak az idén eddig 112 bejelentést tettek a tagállamok lengyel eredetű baromfihús szalmonellafertőzöttsége miatt. Ezek közül Magyarország négy esetben volt érintett, ekkor három élelmiszer és egy állateledel alapanyagában mutatták ki a baktérium jelenlétét, a szükséges intézkedéseket minden alkalommal megtették a szakemberek. A Nébih élelmiszerlánc-biztonsági laboratóriuma kockázatelemzésen alapuló monitoringvizsgálatokat is végez. Az elmúlt évben a Lengyelországból származó baromfitermékeket öt alkalommal tesztelték szalmonellafertőzöttségre. A vizsgálat mind az öt esetben negatív eredménnyel zárult.
A Nébih a Magyar Nemzetnek adott tájékoztatásában arra is felhívta a figyelmet, hogy az európai uniós jogszabályok szerint a friss húsokban csak bizonyos szalmonellafajok jelenléte tiltott, míg más fajok megengedettek. Ezért is fontos a feldolgozás során a higiéniai szabályok betartása a háztartásokban. (agrarszektor.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Elkészült az EU Riasztási és Együttműködési Hálózatának 2024-es összefoglalója
Az Európai Unió Riasztási és Együttműködési Hálózata (ACN) 2024-ben 9400-nál…
Tovább olvasom >Agrárkamara: nem kérünk az ukrán importból
Az Európai Bizottság határozatlan idejű kedvezményeket javasol Ukrajnának a lejárt…
Tovább olvasom >Nébih: megnyugtató eredményt hozott a tokaji borvidéken lévő borkimérő egységek vizsgálata
Néhány szabálytalanság – mint például a termékkísérő dokumentum hiányos vezetése,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >Riasztó jelek a földeken: aszály sújtja a kukoricát, a búzánál még van remény
A szakértők szerint a kukoricaállomány már most tragikus képet mutat,…
Tovább olvasom >