Ferraris sztártervezőt igazolt a traktorgyártó
A traktorok ma már nemcsak egyszerű munkagépek, de afféle státuszszimbólumok is, amelyeknél a belső műszaki tartalom mellett éppolyan fontos a külső megjelenés is – olvasható az agrarszektor.hu-n. A Zetor nemrég az olasz Pininfarinára bízta erőgépei „plasztikázását”, míg a japán Yanmar ennél is nagyobbat dobott: egyenesen a Ferraritól igazolt sztártervezőt magának.
Fotó: Yanmar
Az évszázados múltra visszatekintő Yanmar a II. világháború előtt kezdett el traktorokat gyártani. Ez még meglehetősen kezdetleges eszköz volt, a vezetője fülke híján mögötte sétált, mintha egy termetes rotációs kapát irányított volna.
Az első „igazi” traktoruk 1967-ben gördült le a szerelőszalagról. Az alapító Magokichi Yamaoka viszont jóval korábban, 1933-ban fejlesztette ki kompakt, kisméretű, alacsony fogyasztású dízelmotorját, amely révén hatékony és gazdaságos erőgépet tudott biztosítani a – művelésnél és betakarításnál addig kétkezi munkásokat alkalmazó – szigetországi rizstermesztők számára.
Zöldítés, új élelmiszeripari GINOP források, uniós pályázati dömping, agrárfinanszírozás, versenyképes húsmarhatartás – és ez még csak néhány téma, amelyekről az idei hajdúböszörményi Kelet-magyarországi Agrárfórumon hallhat! Nemcsak szakmai program hanem kiváló kapcsolatépítési lehetőségek és egyedülálló attrakciók is várják: versenytraktorok, traktorhúzó verseny, 3 napos agrárexpó, traktorkarnevál. Kattintson a részletes programért és jelentkezzen azonnal!
Jelenleg a cég 15 ezer dolgozót foglalkoztató, 6 milliárd dolláros éves bevétellel rendelkező óriásvállalat, és a neve Magyarországon sem cseng ismeretlenül. A Yanmar már akkor elkötelezte magát a környezetkímélő és takarékos erőforrások mellett, amikor ez még nem volt divat, sőt az 1970-es évek második felétől olyan neves partnerrel kezdett közösen traktorokat gyártani, mint a John Deere.
közelmúltban aztán újabb támadást indítottak az észak-amerikai piacon, bemutatták ugyanis az YT szériát, amelybe háromféle traktor tartozik a 35–59 LE-s teljesítménytartományban. A Tier 4 emissziós előírásokat játszva teljesítő 3 és 4 hengeres motorok, valamint az i-HMT névre keresztelt erőátviteli rendszer csúcskategóriássá teszik a japán kistraktorokat, de ami elsőre megfogja a semleges nézőket, az a „dögös” dizájn.
A formatervet Ken Okuyamára bízták, aki korábban a Ferrarinál és a Maseratinál is bizonyította képességeit, és egyáltalán nem tartotta „méltóságon alulinak”, hogy a Yanmarnak is dolgozzon. Az eredmény egy agresszív megjelenésű, markáns, kemény élekkel rendelkező, aranyszínű keréktárcsákkal felszerelt erőgép lett, amely külsejét tekintve bátran felveszi a versenyt nagyobb társaival. A Yanmar az utolsó csavarig maga gyárt mindent a traktorain, és a gépek fülkés és fülke nélküli változatban egyaránt elérhetők. (agrarszektor.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Négy növényvédő szer kapott szükséghelyzeti engedélyt a sáskák elleni védekezéshez
Magyarországon az elmúlt években a szélsőségesen meleg és száraz nyári…
Tovább olvasom >Agrometeorológia: országszerte mérséklődött az aszály, nagy területen meg is szűnt
A hét első felében hullott csapadék nyomán az aszály országszerte…
Tovább olvasom >NAV: hatszázezer forintos éves bevételig adómentes lehet a saját termelésű gyümölcs árusítása
Hatszázezer forintos éves bevételig adómentes lehet a saját termelésű zöldség-,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Csaknem 100 milliárd forintból fejlődhet tovább az élelmiszeripar
Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán,…
Tovább olvasom >Veszélyben az élelmiszerbiztonság? Magyarország nem támogatja a Mercosur-egyezményt
Komoly aggodalmakat fogalmazott meg Nagy István agrárminiszter az EU és…
Tovább olvasom >Nyugták új korszaka: már elérhető az e-pénztárgép, 2026-tól kötelező lesz
2026. szeptember 1-jétől minden magyar vállalkozónak kötelező lesz nyugtát adni…
Tovább olvasom >