Fénybe borult a Törley-mauzóleum
Az Agrárminisztérium 200 millió forintos támogatásának köszönhetően díszkivilágítást kapott a megújult Törley-mauzóleum – közölte Andréka Tamás, az Agrárminisztérium közigazgatási államtitkára a csütörtöki ünnepségen, Budafokon. Ez az alkalom azért is különleges, hisz Húsvéthoz közeledve még inkább megértjük a megújulás lényegét, hogy értékeink akkor maradnak meg, ha közösen vigyázunk rájuk.
Az államtitkár beszédében kiemelte, hosszú időn át elhanyagolt, megrongált síremlék az itt élők, civil szervezetek, az önkormányzat és az állami szervek együttműködésével nyerte vissza méltóságát. A helyreállítás során megtisztították az épületet, helyreállították a kápolna lépcsőit, valamint megújultak Damkó József által készített domborművek is.
A most elkészült díszkivilágítás pedig nemcsak az épületet emeli ki, hanem szimbolikusan is új fényt vet a Törley-örökségre. A mauzóleum méltó emléket állít Törley József munkásságának, aki egyenesen a magyar champagne-t találta meg az Etyek-budai Borvidéken. Munkája nyomán nemcsak Európa egyik nagy hírű pezsgőgyára született meg itt Budafokon, hanem a magyar pezsgőkultúra is virágzásnak indult. Törley József az alkotó szellem példája, a Törley pezsgő pedig a minőség és az igényesség jelképe lett.
Kifejtette, a magyar pezsgők a világ legjobbjai között vannak, ezért az Agrárminisztérium stratégiai ágazatként tekint a szőlő- és borágazatra. A tárca bővítette a beruházási támogatásokat, innovációs fejlesztéseket támogató programot, kül- és belpiaci promóciós támogatásokat indított el. Így a fogyasztók minél szélesebb körben megismerhetik a magyar borokat, pezsgőket mind itthon, mind a nagyvilágban – hangsúlyozta Andréka Tamás.
Kapcsolódó cikkeink
Az Agrárminisztérium jelentős többletforrással segíti a hungarikumok megőrzését
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Támogatásokkal erősíti a kormány a juh- és bárányhús ágazat versenyképességét
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Jelentős forrással segíti a terményszárítók fejlesztését a kormány
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Spórolnak a sonkán a magyar vásárlók, felértékelődik a címkeolvasás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Drágultak a nemzetközi élelmiszerárak a közel-keleti konfliktus energiaár-felhajtó hatása miatt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nem mindegy, mekkora tojás kerül a polcokra: genetika, életkor és a láncok tenderlogikája dönt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

