Fenntarthatósági jelentést adott ki a Borsodi
A Borsodi Sörgyár idén szeptemberben ismét megrendezte az immár hagyományos Our Imprint fenntarthatósági hónapot, valamint közzétette 2023-as fenntarthatósági jelentését.
A cikk a Trade magazin 2024/12-2025/01. lapszámában olvasható.
A vállalat fenntarthatósági stratégiája két fő pillérre épül: az emberek jólétére és a bolygó védelmére. Ennek jegyében egészségnapokat szerveztek Bőcsön és Budapesten, ahol a résztvevők egészségügyi szűréseken vehettek részt. Továbbá közösségi takarítást is tartottak 70 kolléga részvételével, valamint online előadást szerveztek a vízgazdálkodás fontosságáról.
A Borsodi Sörgyár 2023-as fenntarthatósági jelentése szerint a cég éves nettó árbevétel elérte a 48,5 milliárd forintot, miközben a 479 munkavállalót foglalkoztatottak, akik átlagosan 11 évet töltöttek a vállalatnál. A fenntarthatósági célok jegyében a bőcsi gyárban egy 497 kW teljesítményű napelemes kiserőművet létesítettek. Emellett 2023-ban a hazai beszállítók aránya meghaladta a 85%-ot, erősítve a helyi közösségekkel való együttműködést és a fenntartható fejlődést.
A vállalat folytatja elkötelezettségét a felelős alkoholfogyasztás népszerűsítése mellett, továbbá bevezette az alkoholmentes Stella Artois 0.0%-ot és a Staropramen 0.0%-ot. //
Kapcsolódó cikkeink
A dm első alkalommal készített fenntarthatósági jelentést
A dm első alkalommal készített közös fenntarthatósági jelentést a csoport…
Tovább olvasom >1700 tonna élelmiszert mentett meg a Munch 2024-ben
A Munch legfrissebb Fenntarthatósági Riportja szerint a magyarok 2024-ben több…
Tovább olvasom >Megvette a finn Oddlygood a brit Rude Health márkát
A skandináv vegán piacon vezető finn Oddlygood felvásárolta az Egyesült…
Tovább olvasom >További cikkeink
PwC E-toplista: A legnagyobb és legismertebb online kereskedők
4 kategória: legnagyobb, FMCG, magyar, legismertebb – 2024 legsikeresebb e-kereskedőinek…
Tovább olvasom >Krízistérkép 2024: Jelentősen nőtt az elhúzódó válságok száma
450 válsághelyzetet regisztrált és elemzett kommunikációs szempontok szerint az MPRSZ…
Tovább olvasom >A magyarok adnak a leggyakrabban online borravalót az ételfutároknak
Továbbra is népszerű a magyarok körében a borravaló adása, ami…
Tovább olvasom >