Fenntarthatóság felsőfokon: országos terjeszkedéshez érkezett a Rossmannban a Respray újratöltő automata
Országos méretűvé nőtte ki magát a világ első spray termékeket újratöltő automatája, a Respray. A magyar fiatalok által fejlesztett technológia tesztidőszakának sikerét követően mára már 30 Rossmann üzlet kínálja az újratöltő rendszert. Az új korszakot május 7-én, a budapesti Mammut II-ben megrendezett sajtóesemény nyitotta meg, ahol a bővített termékkínálat és a frissen csatlakozott márkák is bemutatkoztak.
Két évvel az első automaták debütálása után új szintre lépett a Respray: immár 30 Rossmann üzletben érhető el az innovatív újratöltő rendszer, amely május 7-én ünnepélyes keretek között, a budapesti Mammut II üzletben mutatkozott be kibővített funkciókkal, új termékportfólióval és csatlakozó márkákkal.
A rendezvényen Stahl Judit köszöntötte a résztvevőket, majd Szimeiszter Éva, a Rossmann beszerzési vezetője emelte ki a projekt jelentőségét. A sajtó, influenszerek és vásárlók jelenlétében két kerekasztal-beszélgetés keretében a projektnek bizalmat szavazó márkák alapítói, véleményformálók és a Respray alapítói osztották meg tapasztalataikat és jövőbeli céljaikat.
A május 7-i eseményen a közönség nemcsak hallhatott az innovációkról, de élőben ki is próbálhatta az új automata működését. A beszélgetések során olyan témák kerültek szóba, mint a környezetbarát fogyasztói trendek, a natúrkozmetikumok térnyerése, a közösségi média szerepe az edukációban, valamint a vásárlói elköteleződés fenntartásának lehetőségei.
Új dimenziók az újratöltésben
A Respray automata már nemcsak fújós dezodorokat, hanem testápolót, testszérumot és revitalizáló arcpermetet kínál aeroszolos kiszerelésben – mindezt új, zöldebb alapokon. A rendszer lényege, hogy a vásárlók az első töltés alkalmával megvásárolt palackjukat tölthetik újra az automatánál, akár négyszer is újrahasználva egyetlen flakont, így ötször kevesebb csomagolóanyag kerül a környezetbe.
Míg a 2023-as induláskor a gépek kizárólag Isana Rossmann sajátmárkás illatokat kínáltak, most már három neves magyar natúrkozmetikai márka is csatlakozott a kezdeményezéshez: a Sofia Michelle, a Nagora és a Yamuna.
Zöld technológia, valódi hatás
„A Respray nemcsak technológiai innováció, hanem szemléletformáló kezdeményezés is. Már az első évben azt láttuk, hogy aki egyszer újratöltötte a palackját, az gyakran vissza is tér – sokan már három-négyszer is megtették ezt.”
– hangsúlyozta Zámbó Gergely, a Respray egyik alapítója.
Réti Andor, társalapító hozzátette: „2024-ben az összes töltés 30%-a már újratöltés volt, év végére ez az arány több alkalommal meghaladta a 40%-ot is. Ez egyértelműen jelzi, hogy a vásárlók nyitottak a fenntartható megoldásokra, ha azokat kényelmesen és egyszerűen elérhetik.”
Az újratöltési arány ilyen mértékű növekedése azt is mutatja, hogy a tudatos vásárlói réteg egyre bővül, és a fenntarthatóság már nem csupán trend, hanem valódi elvárás a kozmetikai piacon.
A Respray számos hazai és nemzetközi díjat is bezsebelt az elmúlt években, az alapítók pedig szerepeltek a magyarországi Forbes 30 under 30 2024-es listáján is.
A technológia egyedi jellemzője a sűrített levegő hajtóanyagként való alkalmazása, amely kiküszöböli a propán-bután környezetkárosító hatásait. A hazai gyártású illatanyag szintén csökkenti az ökológiai lábnyomot, a palackok pedig szintén Magyarországon gyártódnak és itthon a Florin Zrt. szegedi gyárában kerülnek összeszerelésre is.
Folyamatosan bővülő jelenlét
A Respray újratöltő automaták 2023-ban még csupán három Rossmann üzletben (Budaörs, Mammut, Flórián tér) voltak elérhetők, mára azonban már 30 helyszínen működnek országszerte a Rossmann legforgalmasabb üzleteiben a fővárosban és vidéken egyaránt.
A tervek szerint azonban a bővülés nem áll meg, az országos lefedettség mellett a Respray kínálatát is folyamatosan fejleszteni szeretnék, hogy további újratölthető terméktípusokkal és márkákkal gazdagodjon a most elérhető paletta. A cél, hogy a környezetbarát választás minél több vásárló számára váljon könnyen elérhetővé.
A Respray automatával felszerelt Rossmann üzletek listája itt elérhető:
https://www.respraysolutions.com/hu/refill-stations
Kapcsolódó cikkeink
Így ebédel a magyar – továbbra is húsfogyasztó nemzet vagyunk
Egy friss hazai kutatás feltárta, hogyan (nem) változott a magyar…
Tovább olvasom >A Mondeléz átadta legnagyobb közép-kelet-európai napelemparkját Székesfehérváron
A Mondeléz International csütörtökön hivatalosan is átadta új napelemparkját székesfehérvári…
Tovább olvasom >Új korszak a személyi higiéniában, az inkontinenciakezelés területén
Napjainkban az egészségtudatosság erősödésével egyre nagyobb figyelmet kap a személyi…
Tovább olvasom >További cikkeink
Így ebédel a magyar – továbbra is húsfogyasztó nemzet vagyunk
Egy friss hazai kutatás feltárta, hogyan (nem) változott a magyar…
Tovább olvasom >Zsugorinfláció: adatbázis indul a kisebb kiszerelésekről
A fogyasztók könnyen hozzáférhető, megbízható és folyamatosan frissülő forrásból tájékozódhatnak…
Tovább olvasom >Támad a Temu: az online diszkontóriás betörne az európai élelmiszerpiacra is
A kínai Temu online piactér az olcsó elektronikai és ruházati…
Tovább olvasom >