Fenn kell tartani a gazdák versenyképességét
Közösen kell képviselni az érdekeinket és együttesen kell megszólalnunk Brüsszelben a gazdák versenyképességének és a régió élelmezésbiztonságának védelme érdekében – jelentette ki Nagy István tárcavezető, a V4-ek és Bulgária, valamint Románia agrárminisztereinek poznani találkozóján, csütörtökön.

Az egyeztetésen Nagy István arra az időjárás okozta anomáliára hívta fel a figyelmet, hogy amíg hazánk nyugati fele az árvízzel küzdött, addig a keleti felében az aszály okozott gondot a gazdáknak (Fotó: AM)
Az árvízi helyzet kezeléséről a Közös Agrárpolitika tapasztalatairól, a biomassza energetikai célú felhasználásáról és a 20 éves európai uniós tagság mérlegéről tárgyaltak a Visegrádi Országok, illetve Bulgária és Románia agrárminiszterei Poznanban. Az egyeztetésen Nagy István arra az időjárás okozta anomáliára hívta fel a figyelmet, hogy amíg hazánk nyugati fele az árvízzel küzdött, addig a keleti felében az aszály okozott gondot a gazdáknak. A szélsőséges időjárás jelentette kihívások egyre gyakrabban követik egymást. A nehézségek megoldása érdekében közösen kell gondolkodnunk, a jó gyakorlatokat pedig meg kell osztanunk egymással – tette hozzá. A miniszter elmondta, a vízzel gazdálkodnunk kell és áradáskor tározókba kell juttatni, ennek érdekében pedig fejlesztések végrehajtása szükséges Egy másik megoldás a talajaink állapotának javítása, hogy minél több vizet legyenek képesek magukban elraktározni. Harmadrészt pedig közösen kell fellépi az Európai Unóban a természet okozta károk és válsághelyzetek kezeléséhez szükséges források, mechanizmusok kidolgozásában. A pénzügyi segítségnyújtást fel kell gyorsítani – tette hozzá.
A tárcavezető a találkozón elmondta, a Közös Agrárpolitika komoly perspektívát jelent a gazdálkodók számára
A versenyképesség, a fenntarthatóság és a generációváltás támogatása kapcsán fontos elemeket tartalmaz, ugyanakkor viszont sokszor ijesztő mértékű adminisztratív teherrel jár. Ez pedig egyrészt gátolja a KAP eszközeinek hasznosulását, végső soron pedig késlelteti a támogatások kifizetésének időpontját, amin változtatni kell.
Nagy István hangsúlyozta, egyensúlyt kell találni a fokozódó társadalmi elvárások, a fenntarthatósági kérdések és a KAP alapfeladatai között
Ebben a változó geopolitikai helyzetben nem elég csupán a kiszámítható jövedelemtámogatásokat biztosítani a gazdálkodók számára, hanem nagyobb figyelmet kell fordítanunk a kockázat- és válságkezelési eszközökre, valamint az azokhoz történő rugalmasabb hozzáférésre is. Nem véletlen, hogy a magyar uniós elnökség homlokterében a gazdaközpontú agrárpolitika áll – húzta alá a miniszter.
AM
Kapcsolódó cikkeink
A változó körülményekhez való alkalmazkodás nélkül sötét jövő vár a magyar agráriumra
Bár Európa-szerte kedvezőbb terméshozamokat jeleznek előre az uniós szakértők, Magyarországon…
Tovább olvasom >Itt a Szupermenta nyári vetőmagtesztje: főszerepben a cukkini
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei cukkinivetőmagokat vizsgáltak a Szupermenta…
Tovább olvasom >AM: a St. Andrea Szőlőbirtok lett az év pincészete Magyarországon
A magyar borászatok hittel, kitartással, hűséggel dolgoznak, lépést tartanak a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Eurostat: 2%-kal bővült az európai jégkrémgyártás 2024-ben
Az Eurostat friss adatai szerint 2024-ben az Európai Unióban 2%-kal,…
Tovább olvasom >Matcha Latte zabitalt vezet be kínálatába az Oatly az Egyesült Királyságban
Az idei nyarat új, matcha latte ízű zabitallal dobja fel…
Tovább olvasom >MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >