Felújították a zalakarosi Fürdő Hotelt
Több mint 100 millió forintos pályázati forrással és 60 millió forintos önkormányzati hozzájárulással újították fel Zalakaroson az önkormányzat tulajdonában lévő Fürdő Hotelt.
A csütörtöki átadáson Cziráki László, a háromcsillagos szállodát üzemeltető Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója elmondta: a felújításhoz több mint 100 millió forintot biztosított a kormányzat a Kisfaludy-programon keresztül.
A 22 szobás, 55 férőhelyes hotel felújítása keretében újrafestették a homlokzatot és a belső tereket, átalakították a vizesblokkokat és kicserélték az előterek burkolatait. Megújultak a szobák, ahol nemcsak a padlót, de a bútorokat is újra cserélték, illetve modernizálták a hotel konyháját is. A parkolót akadálymentessé tették és napelemes töltőt is beüzemeltek.
A vezérigazgató jelezte, az idei beruházások – mint a már felújított gyógycentrum és a készülő új szaunavilág – révén a fürdő mostani éve a megújulás jegyében telik. A tavaly elfogadott, hétéves fejlesztési terveik megvalósítását folytatva a jövő évben ifjúsági szálló és autós kemping kialakítását tervezik Zalakaroson. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Több mint 4,3 milliárd forintos beruházással megújult három Spar áruház
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Zala felkerült a prémium belföldi térképre – Zalakaros már Eger és Debrecen elő
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Országos kutatás: a magyarok közel háromnegyede felújítaná otthonát a következő öt évben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
600–700 Ft lehet egy gombóc fagyi 2026-ban: húsvétra és a választási hétvégére készülnek a cukrászdák
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szállodaszövetség: folytatódott a forgalom erősödése a magyarországi szállodákban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >MTÜ: a magyar turizmus az elmúlt években történelmi rekordokat ért el
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

