Felújítják a gabonamúzeumot
Elkezdődtek a békéscsabai Gabonatörténeti kiállítóhely részét képező Gajdács-tanya felújítási munkálatai. A 16,3 millió forintba kerülő program a tervek szerint április végére befejeződik – hangzott el kedden a helyszínen, sajtótájékoztatón.
Andó György, a Munkácsy Mihály Múzeum igazgatója elmondta: 2014-ben mintegy kétmillió forintból felújították a Gabonatörténeti kiállítóhely fogadóépületét, jövőre a vésztő-mágori-gépszínt tervezik rekonstruálni. Az 1824-ben épült Gajdács-tanya felújítását 16,3 millió forintból valósítják meg, 3,3 milliót a Kubinyi Ágoston-pályázaton nyertek el, a többit önerőből biztosítják – tette hozzá.
A felújítás érinti a tanyaépület nádfedeles tetőszerkezetének a cseréjét, a földpadozat rekonstrukcióját, a ház aláalapozását, valamint a nyílászárók, a vert falak és a téglajárdák felújítását. A generálkivitelezői feladatokat a békéscsabai Sebestyén és Társa Építőipari Kft. látja el.
Andó György elmondta: a Gajdács-tanyát első tulajdonosáról, egy jobbágyról nevezték el, a Gajdács család tagjait Békéscsaba első alapítói között említik. A nádfedeles, háromosztatú, lakószobából, pitvarból és kamrából álló 14 öles épülethez 1888-ban építettek egy kocsiszínt és egy istállót.
A területet 1977-ben vásárolta meg a városi tanács azzal a céllal, hogy gabonatörténeti kiállítóhelyet létesít. Később a Gabonatröszt, a Békés Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat tulajdonába került a terület, ekkor építették fel a Mágori-gépszínt (amely eredetiben gróf Wenckheim Dénes mágori birtokán készült el), és szállították el Békéssámsonról az úgynevezett Csókási szélmalmot.
A kiállítóhelyet 2013 óta a Munkácsy Múzeum kezeli.
A Gabonamúzeum része az István-malom is, amely az ország első gőzmalma – méretét tekintve a második legnagyobb – volt. Ennek felújítását a városi önkormányzat egy másik program, a CsabaPark komplexum turisztikai célú fejlesztése során tervezi, melyre európai uniós forrásokat és a Modern városok program forrásait is – körülbelül kétmilliárd forintot – terveznek elkölteni – válaszolta az MTI kérdésére Andó György.
A fejlesztési elképzelések szerint a szélmalomban a liszt és a kenyér elkészítésének folyamatát mutatnák be interaktív módon, a malom udvarán pedig különböző típusú kemencéket helyeznének el, amelyekben helyben lehetne megsütni a kenyeret. A Gabonamúzeumot évente tízezren látogatják, a terület különböző nagyrendezvényeknek is helyt ad. Idén április 30-án és május 1-jén itt rendezik meg a IV. Békéscsabai Vitézi Játékokat, amelyre tízezer látogatót várnak – mondta Medgyesi Pál, a múzeum igazgatóhelyettese. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A termelői piacok nemcsak kiváló minőségű élelmiszert, élményt is kínálnak a vásárlóknak
Több, mint 300 helyi termelői piac működik hazánkban, ahol a…
Tovább olvasom >Két rovarölő szer kapott szükséghelyzeti engedélyt amerikai szőlőkabóca ellen
Szükséghelyzeti engedélyt adott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a NeemAzal-TS…
Tovább olvasom >Beporzó rovarok és a növényvédelmi munkák összeegyeztetése – fókuszban a méhészet
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) július közepén méhészeti bemutatót tartott…
Tovább olvasom >További cikkeink
Kék bolygó: az élelmiszerhulladékot már rövid távon is hasznosítani kellene biogázként vagy takarmány alapanyagként
Az élelmiszerhulladékot már rövid távon hasznosítani kellene biogázként vagy takarmány…
Tovább olvasom >Visit Hungary: az októberi Turizmus Summiton a turizmus jövőjéről tanácskoznak
Milyen lesz az utazás jövője? Milyen hatással van a mesterséges…
Tovább olvasom >Elbizonytalanodhatnak a milliomosok – most dől el, meg tudja-e tartani őket a hazai privátbanki szektor
A szabályozói környezet változékonysága és a gyorsan változó elvárások miatt…
Tovább olvasom >