Félszáz programmal rendezik meg a Medvehagyma Fesztivált Orfűn
Családi és gyerekprogramokkal, workshopokkal, kézműves ételekkel és italokkal várják a látogatókat az idei Medvehagyma Fesztiválon a hétvégén, Orfűn. A jellegzetes, a Mecsekben bőven termő gyógynövény köré épülő rendezvényt 18. alkalommal tartják meg szombaton és vasárnap.
A szervezők az MTI érdeklődésére közölték: a tradicionális családi fesztivált idén hat helyszínen félszáz programmal tartják meg a Pécs közelében, a Mecsek csúcsai között, festői környezetben meghúzódó üdülőtelepülésen.
A várhatóan napi több ezer érdeklődőt vonzó eseményen a medvehagymára épülő ételkülönlegességek mellett kézműves sörökkel, cider- és borkostolóval, helyi termelők étkeivel várják a látogatókat, a gyerekek szórakoztatásáról kézműves foglalkozásokkal, lovas programokkal, mesekönyv-bemutatóval, kisebb túrákkal, koncertekkel, kalandjátékokkal, népzenei és táncház-bemutatókkal gondoskodnak, a felnőtteket pedig az ökotudatosság jegyében zajló workshopok és extrém barlangtúrák is várják.
A mecseki erdőkben a tavasz hírnökeként felbukkanó, jellegzetes fokhagymaillatú, vér- és vesetisztítóként is ismert, vadon termő medvehagyma az utóbbi évtizedekben Baranya meghatározó gasztronómiai értékévé vált. A Mecsek erdeiben sok helyütt megtalálható, márciustól májusig gyűjthető gyógynövényt sokan az egészséges táplálkozással, a természetközeliséggel, a bioételek fogyasztásával kapcsolják össze.
A medvehagyma – népies nevén sásihagyma – szinte az egész országban előfordul, de a legtöbb a Mecsekben és a Bakonyban terem belőle. Sós íze miatt a sószegény diétát tartók számára is ajánlják, de fogyasztani friss, üde zöld leveleit célszerű, mert ha már virágot nevel, az íze élvezhetetlen lesz.
Az idei orfűi fesztivál programjairól – tematikára és helyszínre szűrhető módon – további részletek olvashatók a www.medvehagymafesztival.hu oldalon.
Kapcsolódó cikkeink
Megvan az itthoni vendéglátóipari költés lélektani határa
Többek között ez is kiderül abból a reprezentatív kutatásból, amely…
Tovább olvasom >Eventrend – megvan az itthoni vendéglátóipari költés lélektani határa – kutatás és elemzés
Többek között ez is kiderül abból a reprezentatív kutatásból, amely…
Tovább olvasom >Medveburger: Brassó új kulináris különlegessége
Románia új kulináris szenzációval rukkolt elő: Brassóban, a Cinka-hegynél található…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új energiaszeletet vezet be a Mondelēz az USA-ban
A Mondelēz International BelVita Energy Snack Bites néven új terméket…
Tovább olvasom >Nyílt Marketing Fórum a Magyar Termék Védjegyhasználatról – már lehet regisztrálni!
Idén február 20-án kerül megrendezésre a Magyar Termék Marketing Fórum,…
Tovább olvasom >Stagnált az eurózóna gazdasága a negyedik negyedévben
Az elemzői várakozásokkal szemben stagnált az eurózóna gazdasága 2024 negyedik…
Tovább olvasom >