Felszámolják a Zalai Baromfifeldolgozó Kft.-t
Felszámolási kérelmet nyújtott be a bíróságra a pacsai Zalai Baromfifeldolgozó Kft. tulajdonosai által megbízott végelszámoló, az alig másfél évig működött cég közel száz dolgozója kedden megkapta a felmondólevelét.
Somogyi Ferenc, a TM-Line Zrt. vezérigazgatója kedden dolgozói gyűlésen jelentette be a korábbi munkavállalóknak, hogy reggel a bíróságnak – sürgősséget kérve – benyújtotta a felszámolási kérelmet. A felmondólevelek átadásával együtt tájékoztatta őket arról is, hogy az elmaradt és a 30 napos felmondási időre járó bérüket a bérgarancia alap terhére kívánják a következő hónapokban kifizetni.
A végelszámoló – akit a tulajdonosi taggyűlés április 22-én bízott meg a feladattal – az MTI-nek elmondta: a baromfifeldolgozó vagyona mintegy egymilliárd forintra tehető, ezzel szemben közel 2,6 milliárd forintos tartozása van. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Tovább fejlődik a BudapestGO: kényelmesebb használatot hoz a márciusi applikációfrissítés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >880 millió forintos beruházással újította meg három áruházát a SPAR
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Több mint 333 millió palackot váltottak vissza az ALDI-nál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


