Felszámolják a Magyar Bormarketing Nonprofit Kft-t

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 01. 06. 00:02

A felszámolásról határoztak a tavaly fizetésképtelenné vált Magyar Bormarketing Nonprofit Kft. tulajdonosai. A cég vezetése még nyáron jelezte, hogy forrásaik a 2009-es működésre sem elegendőek.

Az agrártárcától azonban nem érkezett támogatás, ezért az alapítóktól felvett tagi kölcsönökből éltek, míg ez a forrás is elapadt.
A cég korábbi vezetése úgy értelmezte a vonatkozó szabályokat, hogy a működéshez szükséges pénzhez a marketingre fordított kiadások arányában, de automatikusan jutnak hozzá, míg a költségvetési kapcsolatot jelentő Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, illetve az Agrármarketing Centrum (AMC) a közbeszerzés mellett foglalt állást. Ezek után az alkalmazottak és az ügyvezető távoztak a kft.-től.
Az év végén a tulajdonosok a felszámolás megindításáról döntöttek. A cég ügyeinek kezelésével megbízott Oláh László egyelőre nem kívánt nyilatkozni. Az egyik alapítót, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsát (HNT) képviselő Horváth Csaba főtitkár elmondta, hogy a kft. felszámolása nem változtat a nemzeti bormarketingen. Vagyis a jövőben is a belföldön forgalomba hozott bor literje után beszedett 8 forintos forgalomba hozatali járulék 60 százalékát fordíthatják a közösségi bormarketingre. Az ezzel kapcsolatos kifizetések és a pályázatok elbírálása is folyamatos, ugyanis a Bormarketing Bizottság folytatja munkáját – írja a Népszabadság Online.




Kapcsolódó cikkeink