Felszámolás alatt a a Gyulai Húskombinát
Nem jogerős végzéssel elrendelte a Gyulai Törvényszék a Gyulai Húskombinát Zrt. felszámolását kedden – közölte Zámbori Tibor, a Gyulai Törvényszék elnökhelyettese az MTI-nek.
A döntést a bíróság azt követően hozta meg, hogy a húskombinát hétfőn adott a bíróságnak választ a hitelezői tartozás kiegyenlítéséről, a gazdálkodó szervezet válaszában a szállítói tartozást elismerte, de annak kiegyenlítésére nem kért fizetési halasztást.
A határozat ellen 15 napon belül lehet fellebbezni, ha nem történik fellebbezés, a felszámolási eljárásról szóló végzés a cégközlönyben történő közzététel napján emelkedik jogerőre. Arról, hogy fellebbeznek-e, minden bizonnyal a Gyulai Húskombinát Zrt. október 26-i tulajdonosi közgyűlése dönt majd.
A Gyulai Húskombinát ellen egy budapesti beszállító, az M Profood Zrt. nyújtott be keresetet szeptember végén felszámolási eljárás elindítására, mert a húsipari cég többszöri megkeresésre sem egyenlítette ki szállítói tartozását. Mivel a vállalatot nyáron stratégiailag kiemelt cégnek minősítették – 28 ilyen van az országban, ebből ez a negyedik, amely felszámolása elkezdődhet a nem jogerős döntés értelmében –, a cég október elején ideiglenes vagyonfelügyelőt kapott, ez a cég az állami tulajdonú Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft.
A stratégiailag kiemelt jelentőségű cégnél felszámolóként csak az állami felszámoló, azaz a Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft. járhat el. A húskombinát vezetője az ideiglenes vagyonfelügyelő kinevezését követően a cég vagyonával kapcsolatosan csak a vagyonfelügyelő jóváhagyásával tehet jognyilatkozatokat, köthet szerződéseket.
A Gyulai Húskombinát idén nyárra sodródott a megszűnés szélére, augusztusban a 400 dolgozó egy részének már nem tudtak munkát adni. A kormányban Lázár János kapta feladatául a megmentését, augusztusban kormányülésen is foglalkoztak a céggel. A vállalat állami támogatást kért, de a stratégiai vállalattá minősítésen kívül nem kapott. Bár még az is felmerült, hogy állami tulajdonba kerüljön, ez végül nem történt meg, Budai Gyulai agrárállamtitkár szeptember végén annyit mondott csak: tárgyalásokkal elérték, hogy a nagyobb kereskedelmi láncok hosszabb távú megrendelői szerződéseket kössenek a bajban lévő húsipari cégekkel. (Index, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Idén is kizárólag magyar görögdinnye a PENNY-ben
Július 7-től ismét kizárólag magyar termelőktől származó, friss szabadföldi görögdinnye…
Tovább olvasom >A Helia-D-vel forgatott Zséda
Barátnők, nevetés, egy nyári délután – Zséda eddig nem látott…
Tovább olvasom >Az egészségre veszélyes potencianövelőket talált a fogyasztóvédelem a piacon
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) az elmúlt hónap…
Tovább olvasom >