Félmilliárd forintot csaltak Széchenyi Kártyával
Egy képzett szakemberekből álló bűnszervezet mintegy félmilliárd forintot csalt a kis- és középvállalkozásoknak állami garanciával és kamattámogatással nyújtható Széchenyi Kártya programmal; a nyomozás 43 gyanúsított elleni vádemeléssel zárult – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kedden az MTI-vel.
A közlemény szerint a könyvvizsgálói és adószakértői ismeretekkel bíró szakemberek által irányított bűnszervezet hamis iratok, banki igazolások felhasználásával, egy céghálózaton keresztül, stróman ügyvezetők segítségével nagy összegű vállalati hiteleket vett fel több ismert pénzintézettől.
A cégeket prosperáló társaságoknak tüntették fel hamis számlák, manipulált banki igazolások, fiktív mérleg adatok, eredmény kimutatások, főkönyvi adatok segítségével, majd – a kölcsön folyósítását követően – elérhetetlenné tették azokat a hitelező banknak.
A banki ügyintézésre büntetlen előéletű embereket alkalmaztak, akik a hitelösszeg jóváírása napján a pénzt kisebb tételekben, készpénzben felvették vagy továbbutalták. A kiutalt hitelösszegeket újabb vállalkozások tőkéjének növelésére fordították, ezáltal hitelképessé téve őket újabb kölcsönök felvételére.
Annak érdekében, hogy az illegális jövedelmeket elválasszák a forrástól, a bevételeket úgy rejtették el, hogy a jövedelem végállomása, valamint a bűncselekményből származó pénz közötti kapcsolatot ne lehessen felderíteni. A pénz útjának álcázására keresztező és fedő műveleteket, téves, hibás utalásokat, illetve többszöri, több cég közötti követhetetlen, látszólag rendszertelen, azonban az elkövetők által előre megtervezett átutalásokat hajtottak végre.
A bűncselekményből származó vagyont beillesztették egy legálisan alapított vállalkozásba, ott bevételként tüntették fel, és mind a bevételi, mind a kiadási könyvelési adatokat meghamisították.
A bűnszervezet feje, egy 48 éves debreceni nő jelenleg is előzetes letartóztatásban van. Ellene több büntetőeljárást is indítottak. A három irányító közül az egyik szökésben van, ellene nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
A szövevényes ügy bizonyítására a nyomozók négy szekrényt megtöltő könyvelési anyagot foglaltak le, és 40 terabájtnyi adatot dolgoztak fel – írták a közleményben.
Az adóhatóság pénzügyi nyomozói üzletszerűen, különösen nagy értékre elkövetett pénzmosás és különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen, folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett csalás miatt javasolnak vádemelést a Hajdú-Bihar megyei Főügyészségnek. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Ügyészség: valótlan arcképekkel és vásárlói véleményekkel tévesztette meg egy webáruház a fogyasztókat
Valótlan arcképekkel és vásárlói véleményekkel tévesztette meg egy webáruház a…
Tovább olvasom >NGM: hatalmas az érdeklődés az új cafeteria-elem iránt
Hatalmas az érdeklődés a január 1-től igényelhető lakhatási támogatás iránt…
Tovább olvasom >Új cafeteria-elem nyomja le a SZÉP-kártyát
2025-től új lehetőségekkel bővült a béren kívüli juttatások köre, amelyek…
Tovább olvasom >További cikkeink
Fenntarthatóság és természetvédelem egy nagyberuházásban
Az idén tavasszal nyíló Le Primore Hotel & Spa nemcsak…
Tovább olvasom >Valentin-napi gasztronómiai kaland Gianni Annonival a Candy szervezésében
Egy igazán különleges desszertkészítő élményre invitálta a gasztronómia szerelmeseit a…
Tovább olvasom >Ki vagy, ha mogyorót ennél? – A nap videója
Akár a Snickers őse is lehetne az ázsiai mogyorós édesség,…
Tovább olvasom >