Új telephelyet épített a Gemma Agro Kft.
Félmilliárd forintból épített új telephelyet a mezőgazdasági termékek kereskedelmével és mezőgazdasági szaktanácsadással foglalkozó Gemma Agro Kft. Békéscsabán. A cég egyik tulajdonosa az MTI-nek elmondta, a koronavírus előre hozta a mezőgazdasági szezonkezdést, rengeteg megrendelésük van most.
Matyi István közölte, a félmilliárd forintos beruházást felerészben saját forrásból, felerészben banki hitelből finanszírozták, így épült meg zöldmezős beruházás részeként egy kétezer négyzetméteres fűthető raktárcsarnok és egy 750 négyzetméteres irodaház.
A koronavírus miatti félelem következtében a mezőgazdasági termelők most akarnak vetőmagokat, növényvédőszereket, műtrágyát beszerezni, mert félnek attól, hogy később már nem lesz, ezért nagyon „felpörögtek a megrendelések, előrejött a szezon”. A régi bérelt raktárukban a mostani árukészlet fele sem fért volna el, az új helyen – ahol csak műtrágyából háromezer tonna fér el – folyamatosan tudják fogadni az árut és kiszolgálni a megrendeléseket – mondta.
Matyi István közölte, összességében nem számít több bevételre, sőt, szerinte a veszélyhelyzet miatt a korábbinál kevesebb lesz, „csak előre jön a szezon kicsit” – fogalmazott. Megjegyezte, korábban nem tapasztalta, hogy a nagy multinacionális beszállítók késtek volna a szállításokkal, de most ez a helyzet.
A Gemma Agro Kft.-nél 15-en dolgoznak; a cégtulajdonos egyéb érdekeltségei összesen ötven főnek adnak munkát. Matyi István elmondta, az agrárcégnél nem tudja nélkülözni jelenleg az embereit, de a fertőtlenítőszereken kívül alig valamit értékesítő irodaszer-üzletágban a dolgozókat kéthetes turnusokban szabadságra küldik.
A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a 2004-ben alapított Gemma Agro Kft. értékesítésből származó nettó árbevétele 2018-ban 3,9 milliárd forint volt szemben az előző évi 3,7 milliárddal. Matyi István ezzel körülbelül azonos bevételre számít 2019-ben is. Az adózott eredmény 2018-ban 47 millió forint volt az egy évvel korábbi 66 millióval szemben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Az RSZKF vírus miatt változatlanul szigorú előírások és intézkedések vannak érvényben
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a figyelmet, hogy továbbra…
Tovább olvasom >Befejeződött az RSZKF betegséggel fertőzött telepek felszámolása
A ragadós száj-és körömfájás (RSZKF) harmadik és negyedik kitörésével érintett…
Tovább olvasom >Elkezdték felhalmozni a tejet az emberek Szlovákiában
A szlovákiai száj- és körömfájás-járvány újabb gócpontjai hatására nő a…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Pick Szeged Zrt. nyeresége csökkent, árbevétele nőtt tavaly
A Pick Szeged Zrt. adózott eredménye 2024-ben 6,7 milliárd forint…
Tovább olvasom >8 ütős ötlet a tudatosabb, elfogadóbb és élhetőbb jövőért a Megoldások a holnapért kihívás döntőjében
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Megoldások a holnapért kihívás idei, ötödik évada. Kihirdették…
Tovább olvasom >Fókuszban a fenntarthatóság: indul a Generali EnterPrize pályázata a 15 milliós pályázati díjért
A Generali Csoport idén három kategóriában hirdeti meg a kis- és középvállalkozások…
Tovább olvasom >