Félmilliárd forint értékű cigarettát foglalt le a NAV
Tíz helyszínen 373 ezer doboz, több mint félmilliárd forint értékű adózatlan cigarettát foglalt le a közelmúltban egy ukrán-magyar bűnözői csoporttól a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A hivatal szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az orgazdáktól nagyjából ugyanekkora értékben foglaltak le készpénzt is, így a költségvetésnek okozott kár teljes egészében megtérül.
Az ügyben különösen jelentős értékre elkövetett orgazdaság bűntette miatt folyik a nyomozás. Gyanúsítottként két férfit és egy nőt hallgattak ki, egyikük letartóztatását elrendelte a bíróság. Az elkövetői kör három másik tagja szökésben van, már intézkedtek a nemzetközi elfogadóparancs kiadatásáról is – írták.
A NAV pénzügyi nyomozói egyszerre hat budapesti és négy vidéki ingatlanban csaptak le az orgazdákra, és az 560 millió forint értékű dohánytermék mellett 565 millió forint értékű készpénzt is lefoglaltak.
A Fehéroroszországból és Ukrajnából származó adózatlan cigarettát a csoport egy magyarországi raktárban tárolta, onnan szállította tovább a vevőknek. Az elkövetők szervezettségét és felkészültségét mutatja, hogy üzelmeik leplezéséhez GSM-jelzavaró készüléket is használtak – ismertette a NAV. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
NAV: indul a húsvéti ellenőrzési akció
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NAV: február 1-től a vállalkozások bizonyos feltételekkel adómentesen számolhatják el a reprezentációs költségeket
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kisfilmpályázatot hirdet a NAV a fiataloknak, akik bemutathatják, hogy lehet nemet mondani a dohányzásra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Spórolnak a sonkán a magyar vásárlók, felértékelődik a címkeolvasás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Drágultak a nemzetközi élelmiszerárak a közel-keleti konfliktus energiaár-felhajtó hatása miatt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nem mindegy, mekkora tojás kerül a polcokra: genetika, életkor és a láncok tenderlogikája dönt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

