Felmerült, hogy újra lehessen hideg élelmiszert vásárolni SZÉP-kártyával!
A Jobbik azt javasolja, hogy ismét lehessen hideg élelmiszert is vásárolni SZÉP-kártyával.

Sokan örülnének ennek
Dudás Róbert, a Jobbik alelnöke, országgyűlési képviselője keddi online sajtótájékoztatóján azt mondta, két hete javasolta az Országgyűlés gazdasági bizottságában, hogy töröljék el vagy tegyék átjárhatóvá a SZÉP-kártya zsebeit, ezt akkor a bizottság nem támogatta, egy nappal később azonban bejelentette a kormány, hogy eltörlik a zsebeket.
A képviselő reményét fejezte ki, hogy a másik javaslatával – miszerint ismét lehessen hideg élelmiszert vásárolni SZÉP-kártyával – is ez történik majd, és a kormány még karácsony előtt változtatást jelent be.
Dudás Róbert azt mondta, válságidőszak van, rendkívüli módon emelkedtek az energia- és élelmiszerárak, ezért fontos lenne, hogy hideg élelmiszerre is el lehessen költeni a SZÉP-kártyán lévő összegeket.
Korábban, amikor adott volt ez a lehetőség, kimutathatóan megugrott a vásárlások száma, az élelmiszerboltok bevétele nőtt, és a központi költségvetés is komoly adóbevételre tett szert – emelte ki a képviselő.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Szeptembertől jön a digitális SZÉP-kártya – nő a keretösszeg is
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Mindhárom SZÉP-kártya elfogadott a NÖF összes műemléki helyszínén
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NGM: júniusban 44 milliárd forintot költöttek SZÉP-kártya birtokosok
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nyugdíjas-utalványok: minden lánc másképp csábítja a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ízutazás az Auchanban: 13 nemzet konyhájával várják a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Elkezdődött a VI. Bodrogi PET Kupa
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >