Felmérés: a magyarok többsége kevesebbet költ az inflációs környezetben
A jelenlegi inflációs környezetben a magyarok 80 százaléka jelezte, hogy kevesebbet költ a mostani anyagi helyzete megóvása érdekében, a fogyasztók főleg élelmiszer és higiéniai termékek vásárlását fogják vissza – mondta a Magyar Cetelem Bank vezérigazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón az ügyfeleik körében végzett kutatás eredményeiről.

Kevesebbet költünk a magas infláció miatt
Szabó Péter hozzátette, hogy a május első felében készült felmérésbe több mint 1000 embert vontak be.
Közölte, a költések visszafogása mellett, a magyarok 24 százaléka többet dolgozik, azaz többlet bevételre igyekszik szert tenni az anyagi helyzete fenntartása érdekében, 12 százalékuknak azonban már hozzá kellett nyúlnia megtakarításaihoz.
A Cetelem magyarországi ügyfeleinek visszajelzéseiből az is kiderült, hogy a következő 12 hónapban 20 százalékot meghaladó áremelkedésre számítanak az élelmiszereknél és az építőanyagoknál, de több más termékcsoportban is az árak növekedésével számolnak.
Az infláció mellett az orosz-ukrán háború hatásairól is kérdezték a fogyasztókat, a visszajelzések pedig azt mutatták, hogy miközben az utóbbi miatt a válaszadók 20 százaléka lemondott egy tervezett nagyobb beruházásról (például autóvásárlás, illetve ingatlan beruházás), 65 százalékuk azt mondta, nem változtatott fogyasztói szokásain a fegyveres konfliktus miatt.
A Magyar Cetelem Bank Zrt. 1996 óta van jelen Magyarországon. Alapítója és egyben 100 százalékos tulajdonosa a francia Cetelem S.A., amely 1999-óta a BNP Paribas csoport tagja. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Szakszervezet: az árrésstop kivezetése újabb árrobbanást hozhat az alapélelmiszereknél
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: novemberben az előző év azonos időszakához mérten 5,4, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal visszaesett az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NGM: a SZÉP-kártya a turizmus motorja, 12 százalékkal nőtt a felhasználás novemberben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nyolc magyar energetikai beruházást támogat az EP szakbizottsága
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
