Egyre inkább hasít a belga turizmus
Belgium turizmusa a fővárosban, a 2016 márciusában elkövetett merényleteket követő jelentős visszaesés után az év végéig visszatérhet a 2015-ben regisztrált, jó eredményeket mutató értékekhez – közölte Kris Peeters belga gazdasági miniszter.
A Le Soir belga napilap szerdai beszámolója szerint Kris Peeters elmondta, az előző év azonos időszakához képest 2017 első felében Belgium egészében a hotelfoglalások aránya 10,1 százalékkal emelkedett.
Rodolphe Van Weyenbergh, a brüsszeli szállodaszövetség főtitkárának tájékoztatása szerint a vizsgált időszakban a fővárosi hotelfoglalások száma 18,4 százalékkal, a forgalom közel 30 százalékkal emelkedett. Ha az érdeklődés nem változik, a szállodák kihasználtsága a 70 százalékot is elérheti az év végéig, amely megközelíti a terrortámadásokat megelőző időszakot – hangsúlyozta.
A beszámoló szerint Thierry Neyens, a szállodások és vendéglátósok szövetségének (Horeca) vallóniai elnöke elmondta, a vendégéjszakák száma Belgium francia nyelvű, déli tartományában is emelkedett. A szállodák az év első felében 5,4 százalékkal több foglalást regisztráltak, mint az azt megelőző év azonos időszakában. Ez mások mellett annak az eredménye, hogy a vendéglátók, az amúgy is alacsonynak mondható nyereségüket, az árak csökkentésére fordították. A szektor felépülését a túl magas munkáltatói díjak is hátráltatják – tette hozzá. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Rómában fizetős lesz a Trevi-kút február elsejétől
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >MBH Elemzési Centrum: szárnyal a magyar turizmus – a szállodapiacon további növekedés várható
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Most először olcsóbbak a növényi alternatívák az állati eredetű élelmiszereknél Belgiumban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
K&H: decemberi SZÉP kártya toplista: idén trendforduló várható?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >December 23. után is lehet bubizni a fővárosban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rómában fizetős lesz a Trevi-kút február elsejétől
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
