Fellendítette az oroszországi turizmust a gyenge rubel
Tavaly 13 százalékkal nőtt az Oroszországba irányuló turistaforgalom a rubelárfolyam gyengülésének köszönhetően – jelentette ki Oleg Szafonov a Roszturizm orosz szövetségi idegenforgalmi ügynökség vezetője a moszkvai Intourmarket nemzetközi kiállításon.
Szafonov szerint a legtöbb látogató Kínából és Délkelet-Ázsiából érkezik Oroszországba. Sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy az európai turisták száma csökkent.
Az idegenforgalmi vezető szerint a Törökországba és Egyiptomba irányuló orosz turistaforgalom ideiglenes lezárulása mellett egyebek között Bulgária, Görögország, Izrael és Irán a külföldre utazni szándékozók új célországai.
Az Orosz Turizmusipari Szövetség március elején közzétett adatai szerint 2015-ben 31,3 százalékkal, 12,1 millióra csökkent a külföldre utazó oroszok száma. Ez az elmúlt 18 évben mért legnagyobb visszaesés.
Vlagyimir Putyin orosz elnök 2015. november 28-án szankciókat léptetett életbe Törökország ellen, miután a török légierő légtérsértésre hivatkozva lelőtt egy orosz katonai gépet. A Moszkva által kihirdetett intézkedések egyebek között magukba foglalják a két ország közötti légi forgalom tilalmát.
Egyiptom és Oroszország között azután szakadt meg a légi közlekedés, hogy októberben a Sínai-félszigeten lezuhant egy orosz utasszállító. A gép elpusztítását az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet vállalta. Moszkva és Kairó a közelmúltban elvi megállapodásra jutott a repülőjáratok újbóli megindításáról, az orosz közlekedési tárca és az egyiptomi polgári repülési minisztérium a technikai részletek véglegesítésén dolgozik. (Pogár Demeter, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
UNESCO-busz néven indult szászföldi látnivalókat összekötő turistajárat Erdélyben
UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy turisztikai…
Tovább olvasom >A fenntartható turizmus fejlesztését segítő uniós program indult Szegeden
A fenntartható turizmus fejlesztését segítő, 2,5 millió eurós (mintegy egymilliárd…
Tovább olvasom >Északra költözik a nyár: ugrásszerűen nő a skandináv turizmus
A nyári hőség és a klímaváltozás hatására egyre több európai…
Tovább olvasom >További cikkeink
Tízmillió forint összdíjazású pályázatot hirdet Tokaj
Tízmillió forint összdíjazású művészeti pályázatot hirdet Tokaj a világörökségi borvidék…
Tovább olvasom >Hő a mélyből: kiaknázatlan kincs a magyar geotermia
Bár Magyarország kiváló geotermikus adottságokkal rendelkezik, a termálhő jelenleg csak…
Tovább olvasom >