Feljelentést tett az ÉFOSZ

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 06. 24. 00:06

Az élelmiszeripari lobbiszervezet feljelentett három áruházláncot, mert szerintük vétenek a törvény ellen. Már hetek óta beígérték, s gyűjtötték az adatokat.

Néhány héttel ezelőtt az ÉFOSZ (Élelmiszerfeldolgozók Országos Szövetsége) felkérte tagvállalatait, hogy gyűjtsenek adatokat arról, a velük kapcsolatban lévő nagy áruházláncok, felvásárolószervezetek, mikor és hol sértik meg a kereskedelemre vonatkozó előírásokat. Főként a fizetési határidőt – törvény szerint ez maximum 30 nap lehet, a gyakorlatban akár elmennek 100-130 napig is -, a szolgáltatás nélküli pluszbefizetéseket, „polcpénzhez” hasonló, tiltott hozzájárulásokat, esetleges erőfölénnyel való visszaélés eseteit.
A Népszabadság úgy tudja, hogy a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalnál (MgSzH) mára három szervezetet „jelentett fel” az ÉFOSZ, a Tesco-t, a Spart és a CBA-t. A tavaly ősszel elfogadott, beszállítókkal szembeni tisztességtelen magatartásról szóló törvény alapján akár ötszázmillió forint bírságot is kiszabhat a hivatal.
A kereskedők közül eddig a CBA nyilatkozott. Fodor Attila szóvivő elmondta: ők korábban a sajtóból értesültek az ÉFOSZ szándékairól. Szerinte a CBA az első sajtóhíradások nyomán az összes beszállító partnerének egy körlevelet küldött azzal, hogy amennyiben bármilyen panaszuk van cégükkel szemben, azt jelezzék. Ezekre személyes egyeztetés során megpróbálnak valamilyen megoldást találni. A mai napig azonban egyetlen ilyen megkeresés sem érkezett hozzájuk, így azt sem tudják, hogy melyik beszállítójuk panasza nyomán fordulhatott az ÉFOSZ az MgSzH-hoz.
Emlékezhetünk, hogy tavaly milyen élesen támadták hasonló okok miatt a mezőgazdasági tej-, baromi- és dinnyetermelők a kereskedőket. Másfél éve született egy megállapodás az etikus kereskedelmi magatartás önként vállalandó szabályairól, de abból rövid idő alatt kifaroltak – a Gazdasági Versenyhivatal nem kis támogatásával – a kereskedők – írja a szabadfold.hu.





Kapcsolódó cikkeink