Feljelentés az arzénos ásványvízek miatt
Büntető feljelentést tett az Interpress Magazin (IPM) a BRFK-n az Auchan márkájú, határértéket meghaladó arzén tartalmú ásványvizek forgalmazása miatt – közölte a szerkesztőség az MTI-vel.
A közlemény szerint az IPM márciusi ásványvíz-tesztjében a Visegrádi és az Auchan nevét viselő ásványvizek szerepeltek a legrosszabbul: a lap szerint mindkét cég termékeiről beigazolódott, hogy ártalmasak lehetnek az egészségre.
A Visegrádi ásványvíz esetében a Fővárosi Bíróság elsőfokú ítéletében kimondta, hogy ez a víz gyermekek és csecsemők számára mérgezésveszélyes – áll a közleményben. Ezért a cég a törvény szerint a palackokra köteles lenne ráírni, hogy a terméke ennek a korosztályoknak nem ajánlott. A gyártó azonban azt állítja, hogy a veszélyes fluorid mennyisége éppen a határértéken van, ami 1,5 mg/liter.
Az Auchan nevét viselő mindhárom ásványvízben tavaly decemberben és idén márciusban a határértéket – 10 mikrogramm/liter – több mint kétszeresen meghaladó mennyiségű arzént talált az IPM. Az Auchan az első mérés eredményeit február végén megismerte, mégis egészen május elejéig változatlan formában árulta vevőinek az ártalmas ásványvizet – tartalmazza a közlemény.
Május elején ezek az ásványvizek hirtelen eltűntek az Auchan polcairól, majd nemrégiben ismét visszakerültek hajszálra azonos címkével. Az IPM ismét megvizsgálta a vizekben lévő arzén mennyiségét, amely tizedére esett vissza, immár jóval az egészségügyi határérték alá.
Az IPM azonban felháborító tartja, hogy május végéig „mérgezték a vevőket, köztük csecsemőket és terhes anyákat, akik az esetenként arzénes csapvíz helyet a még több arzént tartalmazó Auchan vizeket vásárolták” – írja az Index.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Adni Öröm! – nehéz sorsú embereknek gyűjtenek tartós élelmiszereket a SPAR-üzletekben
Elindult mától a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország…
Tovább olvasom >Díjemelés a Magyar Postánál: ennyibe kerülnek majd a leggyakoribb postai szolgáltatások 2025-ben
A Magyar Posta célkitűzése továbbra is az, hogy hatékonyan és…
Tovább olvasom >Nébih: rénszarvasmotívummal ellátott kerámiatálat hívott vissza az LPP Hungary Kft.
A SINSAY márkájú, rénszarvasmotívummal ellátott kerámiatálat a termékről leváló fóliaréteg…
Tovább olvasom >